Auguszta napja van. | 2024.03.29

FM: magyar szarvasmarhát és juhot vásárolna Szaúd-Arábia

2016-04-04 18:55:00

Magyarország nagy hagyományú állatfajtáival, kitűnő minőségű tejelő és húsmarháival, valamint takarmánynövény-termelésével lehet fontos partnere a vízigényes ágazatokat 2016-ban feladó Szaúd-Arábiának - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) hétfőn.

    A szaktárca tájékoztatása szerint ezt Nagy István parlamenti államtitkár javasolta a Magyarországra látogató Hamad Bin Abdul Azíz al-Batsán szaúdi állattenyésztési államtitkárnak.
    Az FM közölte: a szaúdi delegáció vezetője röviden ismertette Szaúd-Arábia mezőgazdaságának jelenlegi helyzetét és közeljövőbeli terveit. Elmondta, hogy bár mintegy 25 milliós állatállománnyal rendelkeznek, mégis mintegy évi 10 millió állatot importálnak a piaci szükségletek kielégítésére. Kijelentette: a szaúdi állattartási ágazat fontos az ország számára, ugyanakkor a víztakarékosság jegyében nagyobb figyelmet szentelnek a takarmánybeviteli lehetőségeknek, valamint az élőállatok és hústermékek importjának is. Jelezte, hogy a közel-keleti országban érdeklődnek a magyar tejelő szarvasmarhák iránt - írja közleményében a szaktárca.
    Nagy István partnere figyelmébe ajánlotta a Magyarországon is tenyésztett, nagy zsírtartalmú tejet adó fajták lehetőségeit, de egyben jelezte, hogy a kormánynak a magyar termőföld védelmét szolgáló politikája tiszteletben tartása mellett a magyar mezőgazdaság változatlanul nyitott a szaúdi befektetők kezdeményezéseire is az állattartó ágazatban. Az államtitkár javasolta, hogy az élő üzleti kezdeményezéseket áttekintve hosszú távon is fenntartható, mindkét fél számára gyümölcsöző terméklánci kapcsolatok jöjjenek létre.
     A tárgyalások során a felek egyeztettek a magyar-szaúdi együttműködési lehetőségekről a vadászat, oktatás és mezőgazdasági kutatás-fejlesztés területén is - tájékoztatott a Földművelésügyi Minisztérium.