Auguszta napja van. | 2024.03.29

Mintegy félszáz tejtermelő tüntetett hétfőn a fővárosban

2016-04-04 18:37:00

Mintegy félszáz tejtermelő tüntetett hétfőn a fővárosban három helyszínen az önköltségnél alacsonyabb nyerstejárak ellen, kedvezőbb értékesítési lehetőségeket követelve.

    A tejtermelők arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy az unió és a magyar állam által nyújtott támogatások nem elegendőek, illetve nem fejtik ki a kívánt hatást. A tüntetők a nyomatékosabb figyelemfelkeltés érdekében felvonultattak hat tehenet is - később  az egyik állatot ki kellett venni a menetből nyugtalansága miatt. A demonstrálók Budapesten több mint 8 kilométert tettek így meg.
    A menet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) székházától, az óbudai Bécsi útról indult, érintette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalt (Nébih) a II. kerületben, a Keleti Károly utcában, majd a tüntetés az V. kerületben a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), a Széchenyi utcában ért véget. Mindhárom helyszínen petíciót adtak át a tiltakozók képviselői.
    Hegedűs Imre, a demonstrációs bizottság tagja az MTI-nek elmondta: a demonstrálóknak jól esett, hogy a budapestiek kedvezően, megértően és integetve fogadták őket. Megjegyezte azt is, hogy a rendőrség a legjobb biztosítást nyújtotta a tiltakozóknak, amit csak tapasztaltak hasonló helyzetben.
    Elmondása szerint Vámos Györgytől, az OKSZ főtitkárától azt kérték, hogy segítsék, ne pedig akadályozzák a magyar tejtermékek magyar üzletekbe kerülését.
    A Nébihnél a teheneket megetették és megitatták. Petíciójukat Oravecz Márton, a Nébih elnöke vette át, akitől azt kérték: sokkal szigorúbb és gyakoribb ellenőrzést hajtsanak végre.
    Az élelmiszerbiztonsági hatóság az MTI-hez eljuttatott közleményében nyomatékosította: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Nébih az elmúlt években is sokat tett "az ágazat tisztaságának védelméért", és ahogy eddig, továbbra is nyitott az ágazati szereplők javaslataira. A hatóság célja, hogy a komplex célellenőrzéssel még hatékonyabban támogassa a magyar tejtermelőket és a kiváló minőségű, biztonságos hazai termékeket.
    Hegedűs Imre megjegyezte: az állattenyésztők között rémhírként terjed a Nébih esetleges megszüntetéséről szóló információ. A Nébihet nem megszüntetni kell, hanem megerősíteni - szögezte le.  
    Az adóhatóság székházában Molnár Tamás, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vámszakmai és nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkára átvette a tejtermelők petícióját. A NAV szóvivője, Suller Attila ezt követően újságíróknak elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) jelenleg 18 eljárást folytat a tejágazatban költségvetési csalás miatt, az elkövetési érték pedig összességében eléri a 13 milliárd forintot.    
    Suller Attila közölte: a NAV mindent megtesz azért, hogy a tejágazatban tevékenykedő tisztességes gazdálkodókat segítse a rendelkezésére álló eszközökkel. Ide sorolta például az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszert (ekáer), továbbá azt, hogy kiszűrik az ágazatban az áfacsalókat.
    Szinyákovics Pál, a Magyar Tej Kft. vezetője, a petíció egyik átadója a NAV-nál hangsúlyozta: a demonstráció nem a NAV ellen irányult, hanem a tejtermelők azt szorgalmazzák, hogy az adóhatóság mielőbb kiszűrje a nem tisztességes piaci szereplőket az ágazatban.
    Istvánfalvi Miklós, a Tej Szakmaközi Szervezet társelnöke hozzáfűzte: "akkor leszünk elégedettek, ha azoknak az ígéreteknek a végrehajtása is megtörténik, amit a demonstrálók képviselői kaptak".