Gedeon napja van. | 2024.03.28

Robbanószerkezetet dobtak a szerb miniszterelnök koszovói látogatásának helyszínére

2016-04-03 09:59:00

 

Robbanószerkezetet dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek vasárnap hajnalban a koszovói Zubin Potokban arra a csarnokra, ahol a tervek szerint Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök tart a nap folyamán kampányrendezvényt - értesült a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

 

    Az incidensben senki sem sérült meg, a robbanás időpontjában az épületben csak néhány ember tartózkodott, ők a rendezvény előkészületein dolgoztak. A rendőrség még helyszínel, fokozták a biztonsági intézkedéseket. 
    Marko Djuric, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának vezetője szerint terrorcselekményről van szó, amelyet több ismeretlen személy követett el. 
    Az április 24-i előre hozott parlamenti választások kampányában ezúttal a politikusok nem foglalkoznak kiemelten Koszovó helyzetével, ám a kampány során a legtöbb pártvezető, illetve vezető politikus általában ellátogat Koszovóba. 
    Az északnyugat-koszovói Zubin Potok lakosságát többségében szerbek alkotják.
    Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Belgrád azonban ezt továbbra sem hajlandó elismerni, így a választási kampányt az egykori déli, főként albánok lakta tartományra is kiterjesztik. Szerbia indoklása szerint mindaddig, amíg az Európai Unió nem egységes a kérdésben, Belgrád sem kényszeríthető a függetlenség elismerésére. Szerbián kívül Oroszország és Kína, illetve öt európai uniós tagállam - Spanyolország, Szlovákia, Románia, Görögország és Ciprus - sem tartja független országnak Koszovót.