Emma napja van. | 2024.04.19

Horvát kormányalelnök: Zágrábnak nem szabad elállnia a döntőbírósági eljárástól a Mol-INA-ügyben

2016-04-02 13:45:00

Horvátország nem állhat el a döntőbírósági eljárástól a Mol-INA-ügyben, és az INA állami tulajdonú részvényeit sem szabad eladnia - mondta Bozo Petrov kormányalelnök, a Híd elnöke a Jutarnji List horvát napilapban szombaton megjelent interjújában.

Kijelentette: meg kell védeni a horvát nemzeti érdekeket, az INA horvát olajipari vállalat pedig az állam stratégiai érdekkörébe tartozik. 
    Petrov szerint nem az a kérdés, hogy eladják-e az INA-t, hanem az, hogy "valaki más teljesítette-e kötelezettségeit". 
    Erről kell beszélni - mondta, majd hozzátette, "szóba sem jöhet az INA eladása anélkül, hogy bebizonyosodna, a Mol teljesítette szerződésben foglalt vállalásait". 
    Az INA 49,08 százaléka a Mol magyar olaj- és gázipari vállalaté, amely rendelkezik az olajtársaság irányítói jogaival is, 44,84 százaléka pedig a horvát államé. 
    Korábbi sajtóértesülések szerint az INA eladná a Molnak a részvények 19 százalékát, amivel a magyar vállalat többségi részvényessé válhatna az INA-ban. Ugyanakkor ezt Petrovhoz hasonlóan korábban Tihomir Oreskovic kormányfő is cáfolta. Egy hetilapnak úgy nyilatkozott: az INA-részvények eladása jelen pillanatban nem opció.
    Petrov a lapnak arról is beszélt, hogy Zágrábnak folytatnia kell a döntőbírósági eljárást a Mol-INA-ügyben, ha az hasznot hoz Horvátországnak, egyúttal szerinte a per eszköz is a további tárgyalásokhoz.
    A Mol 2013 végén kezdeményezett nemzetközi választottbírósági eljárást a horvát kormány ellen horvátországi befektetéseinek védelmében a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID), mert szerinte a zágrábi kormány nem teljesítette bizonyos szerződéses kötelezettségeit és vállalásait. A horvát kormány válaszul 2014 elején fordult nemzetközi döntőbírósághoz. A horvát álláspont szerint Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója korrupció révén szerezte meg az INA irányítását, elmaradtak a részvényesi szerződésben vállalt Mol-befektetések a horvát olajfinomítókba és a Mol megsértette a kereskedelmi társaságokra vonatkozó horvát törvényeket. 
    Horvátországban bírósági eljárás is folyik Hernádi Zsolt ellen. A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) 2013-ban emelt vádat. Az USKOK szerint a Mol vezetője 2008 és 2009 között tízmillió euró kenőpénzt adott át Ivo Sanader akkori horvát kormányfőnek azért, hogy a Mol megszerezhesse az INA horvát olajipari vállalat irányítási jogait. A Mol Nyrt. és Hernádi Zsolt visszautasította a vádakat, leszögezve, hogy soha nem korrumpáltak egyetlen politikust sem, és nem adtak kenőpénzt az INA irányítási jogainak megszerzéséért sem.
    A Telegram című horvát hetilap legújabb számában arról cikkezett: azért nem történt személycsere az INA felügyelőbizottságában, és azért hosszabbították meg szerdán az igazgatóság tagjainak mandátumát újabb egy évre, hogy a kormány időt nyerjen a felkészülésre, ugyanis a két koalíciós partner, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) és független Híd párt között vita dúl az INA sorsáról. 
    Petrov a Jutarnjinak arról is beszámolt, hogy a miniszterelnök saját vezetése alatt munkacsoportot állít fel a Mollal folyó tárgyalásokra.



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó