Auguszta napja van. | 2024.03.29

NGM: az ekáer folyamatosan működik, az ellenőrzések száma nőtt januárban

2016-03-29 16:45:00

Az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) folyamatosan működik, januárban a tavalyi átlaghoz képest több mint 8 százalékkal nőtt a közúti ellenőrzések száma, a rendszer csak idén majd 2,5 milliárd forintot hozott a költségvetésnek - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

    A szaktárca a Magyar Nemzet cikkére reagált, amely szerint január első felében gyakorlatilag leállt az ekáer. Az újság keddi számában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) belső ügyeit jól ismerő forrásaira hivatkozva azt írta, a leállás oka, hogy az alkalmazottak a hatóságot érintő átszervezések miatt nem tudtak foglalkozni az ellenőrzéshez kapcsolódó feladatokkal. Az újságnak nyilatkozó több fuvarozó is egybehangzóan azt állította, heteken keresztül nem találkoztak ellenőrzéssel.
    Az NGM szerint a Magyar Nemzet valótlant állított. Az ekáer folyamatosan működik, a rendszer sikere megkérdőjelezhetetlen. A közúti ellenőrzések száma januárban jócskán meghaladta a tavalyi átlagot, míg 2015-ben átlagosan havonta 5437, 2016 januárjában 5900 közúti ellenőrzést végzett az adóhivatal.
    A szaktárca közleménye szerint az eredményességet a nemzetközi érdeklődésen, a tisztességes vállalkozások pozitív visszajelzésén kívül a statisztika is alátámasztja. Év elejétől március 18-ig már 2,5 milliárd forint nettó adókülönbözetet tárt fel az adóhivatal. Az ekáer nélkül ez az összeg soha nem folyt volna be az államkasszába. Az eddig eltelt 2 és fél hónapban mintegy 46 millió forint mulasztási bírságot szabott ki a NAV.
    "Sajnálatosnak tartjuk, hogy a Magyar Nemzet félretájékoztatja az adózókat. Adózási témájú cikkeivel ahelyett, hogy segítené az adómorál javítását, tudatosan támadja a költségvetési bevételek 94 százalékát biztosító Nemzeti Adó- és Vámhivatalt" - írja az NGM.