Emma napja van. | 2024.04.19

Véglegesítheti az otthonteremtési közösségeket az Országgyűlés

2016-03-28 12:30:00

Az Országgyűlés következő kéthetes ülésén végleges formába öntheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló kormányzati javaslatot, amelyet Áder János köztársasági elnök megfontolásra visszaküldött a képviselőknek.

    A Ház kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját, ezt a két órában elhangzó interpellációk, majd az azonnali kérdések és válaszok órája követi.
    A képviselők a késő délutáni óráktól a szerdán elfogadni tervezett javaslatok utolsó, bizottsági jelentésekről szóló vitáit folytatják le.
    A szerdai határozathozatalok idején tizenhárom előterjesztésről dönthet a parlament, elsőként az államfő által visszaküldött nok-törvényt véglegesíthetik. A jogszabályt március 17-én - kivételes eljárásban - fogadták el a képviselők a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető Rogán Antal javaslatára.
    Áder János visszaküldő levelében azt írta: támogatandó cél a családok otthonteremtési lehetőségének bővítése állami támogatással, ám ennek végrehajtása áttekinthető, a folyamatban részt vevőknek megfelelő garanciákat biztosító szervezet kialakítását igényli, a működés szigorú hatósági felügyelete mellett.
    A szavazásokon a Miniszterelnökséget vezető Lázár János javaslatára módosíthatják az államháztartási törvényt, így a kormány egy kiemelt közfeladat ellátására akkor is adhatna költségvetési forrásokat, ha az ahhoz szükséges előirányzat csak később biztosítható.
    A képviselők a közérdekű adatigényléssel összefüggésben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló törvényt is módosíthatják.
    A parlament a határozathozatalok után kilenc előterjesztésről tarthat általános vitát, köztük három új törvényjavaslatról: a honvédelmi miniszter javaslatára a védelmi és biztonsági célú beszerzésekről, az igazságügyi tárcavezető kezdeményezésére az igazságügyi szakértőkről, míg a külgazdasági és külügyminiszter indítványára a külképviseletekről és a tartós külszolgálatról születhetnek új jogszabályok.
    A Ház kéthetes ülése a következő hétfőn, a kormánynak szóló kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó