Emma napja van. | 2024.04.19

A kardozó Decsi Tamás is olimpiai résztvevővé vált

2016-03-26 12:14:23

 

Kiharcolta az olimpiai részvétel jogát Decsi Tamás, így férfi kardban a címvédő Szilágyi Áronnal együtt két magyar indul a riói nyári játékokon.

    Szilágyi már jóval korábban bebiztosította ötkarikás szereplését, de a hétvégi, szöuli Grand Prix-n, az egyéves kvalifikációs sorozat utolsó versenyén még egy kvóta megszerzésére volt esélye két magyarnak, Decsinek vagy Szatmári Andrásnak.
    A 64-es táblára mindketten felkerültek, ott viszont az első fordulóban kikaptak, előbbi a német Richard Hüberts-től 15-8-ra, utóbbi az amerikai Jeff Speartől 15-14-re. Decsi a korábbi teljesítménye alapján kvótát érő helyen állt a rangsorban, a dél-koreai versenyen pedig - a hazai szövetség (MVSZ) honlapjának beszámolója szerint - úgy alakultak a további eredmények, hogy összejött számára a kvalifikáció.
    Szilágyi brazil, majd iráni kardozót búcsúztatott, harmadjára viszont 15-12-re alulmaradt egy másik iránival, az előzőleg is erős ellenfeleket, francia és dél-koreai vívót legyőző Mojtaba Abedinivel szemben, így kilencedikként zárt.
    Márton Anna személyében női kardban is lesz magyar induló az olimpián. A világbajnoki bronzérmes riói részvétele már előzőleg is gyakorlatilag biztos volt, a szöuli GP-n azonban ez matematikailag is eldőlt azzal, hogy Szabina Mikina nem jutott fel a főtáblára. Márton olimpiai részvétele csak akkor hiúsult volna meg - amint arra az MVSZ honlapja emlékeztetett -, ha nem jut be a legjobb 16 közé, miközben azeri ellenfele megnyeri a versenyt.
    A magyar kardozó szombaton hongkongi, lengyel és amerikai ellenfelét legyőzve a negyeddöntőig menetelt, ahol a dél-koreai Szeo Dzsi Jeontól 15-12-re kikapott, így végül hatodik lett.
    A magyarok tíz kvótával rendelkeznek. Szilágyi, Decsi és Márton mellett biztos induló a tőröző Mohamed Aida és Knapek Edina, a párbajtőröző Szász Emese, valamint a tartalékkal együtt négy férfi párbajtőröző, köztük hazai ranglistaelsőként Boczkó Gábor biztosan. A továbbiakban egy férfi tőrkvóta megszerzésére van még lehetőség, ehhez a magyar indulónak az áprilisi európai zónaversenyt kellene megnyernie. Azon már csak olyan országok képviselői indulhatnak majd, amelyek mostanáig egyetlen kvótát sem gyűjtöttek be a szakágban.
    A négy évvel ezelőtti londoni olimpián csak négy magyar vívó léphetett pástra.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó