Auguszta napja van. | 2024.03.29

Balog: országos igazgatói konferenciát tartanak az oktatásról jövő pénteken (Bővített)

2016-09-25 09:52:00

 

Országos igazgatói konferenciát hívott össze jövő péntekre az emberi erőforrások minisztere az oktatásról. Balog Zoltán ezt a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában jelentette be péntek reggel.

 

    A miniszter azt mondta: a fórumon a leginkább érintetteknek, a kulcsszereplőknek elmondják, hogy miket terveznek, amelyekről azután az intézményvezetők saját iskoláikban számolnak be. Balog Zoltán hozzátette: azt szeretné, ha ezt az országos értekezletet regionális fórumok követnék. A célunk az, hogy mindenkihez eljussanak az információk, a szándékunk, és "világos legyen, hogy ezt a dolgot komolyan vesszük" - fogalmazott a miniszter.
    Balog Zoltán elmondta: a fórumra több mint háromszáz intézményvezetőt szeretnének meghívni Budapestre, a Magyar Tudományos Akadémiára. A miniszter kiemelte: az MTA nagy segítségükre van a 21. századi oktatási formákkal kapcsolatban. Példaként említette, hogy az akadémia ösztöndíjakkal támogat olyan programokat, amelyekben kreatív, jó pedagógusok kísérleteznek azzal, miként lehet megtanítani a gyermekeknek mindazt, ami a 21. században szükséges.
    A miniszter az oktatás területén fontosnak nevezte a fenntartó kérdésének megvitatását és az oktatás finanszírozását is. Kitért arra, hogy a pedagógus minősítési rendszert korábban amiatt bírálta, mert az túlzott bürokratikus terheket rótt a pedagógusokra és az intézményvezetőkre is. Ezeket a terheket viszont csökkentették - mondta a miniszter, kiemelve, hogy a minősítésre, a külső kontrollra, szakfelügyeletre, tanfelügyeletre szükség van.
    A Nemzeti Alaptanterv kérdései kapcsán a miniszter azt mondta: világossá kell tenni, hogy manapság a világ változása, elvárásai nyomán az embereknek többet kell dolgozniuk, s ez egyúttal azt is jelenti, hogy a gyerekeknek többet kell tanulniuk. Ezzel együtt olyan rendszernek kell lennie, amely ésszerű és hatékony is egyben, és "nem rabolja el" a gyermekkort.