Csongor napja van. | 2024.04.16

Szijjártó: a magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket 

2016-03-23 17:29:00

 A magyaroknak joguk van elmondani a véleményüket és joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán az MTI-vel.

    A tárcavezető arra reagált, hogy Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke a Stern magazinnak adott interjújában a menekültek szétosztására szolgáló eljárásról azt mondta: a kidolgozott képlet a "terhek méltányos elosztását hivatott garantálni, és nem elsősorban arra való, hogy minden polgár megértse". Bőven elég lenne, ha az uniós tagországok állam-, és kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez "sajnos" nem sikerült - tette hozzá. Amíg az olyan emberek, mint Orbán Viktor azt mondják, hogy "a menekültpolitika nem ránk tartozik, ez német probléma", addig Európa nem tud megbirkózni a kihívással - mondta. Arról, hogy az EU és Törökország menekültügyi megállapodása előirányozza 72 ezer menekült tagországok közötti elosztását, elmondta, hogy Orbán Viktor "már bejelentette, hogy népszavazást kell erről tartania". "Népszavazás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nem csak abszurd. Ez aljas is" - jelentette ki az EP elnöke. 
    Arra a kérdésre, hogy Orbán Viktor vajon nem értette-e meg Európát, azt mondta, hogy nem szabad alábecsülni a magyar miniszterelnököt, mert "ő az egyik legravaszabb a jobboldali populisták között". Arra a felvetésre, hogy talán értelmesebb lenne nem küldeni menekülteket az olyan idegenellenes társadalmakba, mint a magyar, azt mondta, hogy ezzel csak "azok nyernének, akik a leghangosabban balhéznak". Megjegyezte, hogy Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket. Ilyen például Szeged, egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni". 
    Arra a kérdésre, hogy mi lenne olyan rossz abban, ha Orbán Viktor Magyarországa nem lenne EU-tag, Martin Schulz kifejtette, hogy az uniós tagság megszüntetése "rossz lenne Magyarországnak", és Európának is. A tagság megvonásával Magyarországot "a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk" - tette hozzá.
    Szijjártó Péter felszólította Martin Schulzot, hogy "ne nézze le a magyar embereket". A magyarok pontosan értik, hogy miről szól a kötelező betelepítési kvóta, és joguk van elmondani a véleményüket - emelte ki. Hozzátette: a magyar embereknek joguk van eldönteni, hogy kikkel akarnak együtt élni, és különösen így van ez a brüsszeli, a párizsi és a törökországi merényletek után. 
    A külügyminiszter emlékeztetett: Magyarország a kötelező betelepítési kvótát megtámadta az Európai Bíróságon, a kvótáról szóló minden jövőbeli döntésről pedig népszavazást kezdeményez.
    Úgy fogalmazott, miközben az Európai Parlament elnöke "otromba módon kritizálja Magyarországot, a valóság már Brüsszelben is ránk rúgta az ajtót, a jelenlegi tudásunk szerint legalább 34 ember halálát okozva". Ideje lenne, hogy "Martin Schulz is felébredjen Csipkerózsika-álmából, és ostoba vádaskodás helyett a valóságos megoldásokat keresse" - vélekedett Szijjártó Péter.