Emma napja van. | 2024.04.19

Balog: az egymásról tanulás által tartható meg az ország biztonsága

2016-03-21 14:13:57

 

Az emberi erőforrások minisztere szerint az egymásról tanulás tiszteletet és megbecsülést eredményez, és így maradhat biztonságos Magyarország.

 

    Balog Zoltán a közép- és kelet-európai zsidóság életének dokumentálásával és bemutatásával foglalkozó Centropa civil szervezet hétfői budapesti rendezvényén úgy fogalmazott: "Az, hogy Magyarország biztonságos ország maradjon, nem elsősorban az erős rendőrség kérdése, és nem is csak a határok védelmének kérdése. Magyarország akkor lesz biztonságos, ha az iskolákban úgy tanulunk egymásról, hogy abból tisztelet lesz és megbecsülés." 
    A miniszter hozzátette: ezért a megismerés és a megismertetés a legfontosabb, "amiben együtt tudunk működni".
    Balog Zoltán azt mondta, a nagyhét kezdetén vagyunk, és a keresztényeknek azt kell mondaniuk, hogy az igazi emlékezést "talán a zsidóságtól tanultuk és tanuljuk": azt, mit is jelent életben tartani az ősök történetét.
    A Centropa alapítvány által dokumentált életinterjúkról szólva kijelentette: Közép-Európa a holokauszt után nem egy sivatag, felégetett föld lett, hanem az életnek, ami itt volt, nyomai és élő tanúi vannak. Ezeket a nyomokat össze lehet gyűjteni, és így részéve lehet tenni a jelennek és a jövőnek is.
    A tárcavezető azt mondta, a szervezetnek köszönhető az a "kisebbfajta csoda", hogy négy párt alapítványa összefogott a 2000-es évek közepén kutatás indítására, az alapítvány módszerével. Ennek résztvevői a Fidesz, az MSZP, valamint a német CDU és SPD alapítványai voltak - mondta Balog Zoltán.
    Szólt arról, hogy létrehozták a Zsidó Oktatási Kerekasztalt, amelyben 14 zsidó szervezet működik együtt. Olyan fontos dolgokban állapodtak meg, amelyekben korábban - az elmúlt hetven évben - elképzelhetetlen volt - mondta, példaként említve azt, hogy a magyar zsidóság mondja meg, hogyan és mit tanítsanak róluk a magyar iskolákban.
    Közölte, sikerült az ügyben konszenzust kialakítani, és ennek három pillére van: az évezredes együttélés, "a veszteség, a Soa" és ezen belül a magyar államhatalmi szervek felelőssége, valamit a közösség jelene.
    Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke a Centropa nemzetközi tanárszemináriumának résztvevőit köszöntő beszédében elmondta: a Centropa évtizedek óta a zsidó emlékezés interaktív adatbázisát hozza létre.
    Kiemelte, az antiszemitizmus ellen sokféleképpen lehet küzdeni: nyilatkozatokkal, tiltakozásokkal és demonstrációval. A közéletben ezek mind legitim formák, de - mint mondta - meggyőződése szerint a legfontosabb eszköz az oktatás, a felvilágosítás és a hiteles emlékezés.
    A Centropa alapítvány vezetője, Edward Serotta közölte, hogy 2000 és 2010 között 1200 életinterjút készítettek 15 országban, 22 ezer régi családi képet digitalizáltak. Magyarországról több mint 200 interjújuk van - jegyezte meg.