Emma napja van. | 2024.04.19

Egy viszonylag új módszer segített Peterdi Imrén

2016-03-18 12:10:40

 

Az orvosok szerint egy mindössze egy éve zöld jelzést kapott új eljárásnak köszönhető, hogy Peterdi Imre válogatott jégkorongozó teljesen felépülhet március 4-i stroke-ja (agyi érkatasztrófa) után.

 

    "Ez két csapatsport, sok párhuzam van a hoki és a stroke kezelése között" - mondta a pénteki sajtótájékoztatón Óváry Csaba, az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI) orvosigazgatója, aki az új módszert a penicilin feltalálásának jelentőségéhez hasonlította. Elárulta, tavaly másik hetven beavatkozást végeztek hasonló eredménnyel, mint Peterdi esetében.
    A katéteres vérrög-eltávolítást Szikora István osztályvezető főorvos ismertette, aki Peterdi esetében is végrehajtotta a műtétet. A beavatkozás lényege, hogy a combnál az érrendszerbe hatolva felvezetnek egy drótot a vérrög helyéhez és azon is átvezetik, majd mint egy "dugóhúzóval", kihúzzák a véralvadékot, amely elzárta az agy megfelelő vérellátását. Szikora hozzátette, ezt a műtétet jelenleg öt helyen tudják elvégezni az országban, de mindenhol a nap 24 órájában.
    "Ezt a módszert nem minden stroke esetében lehet alkalmazni. Csak olyannál, amelynél egy nagy ér elzáródását okozza a vérrög. Kis ér elzáródása gyógyszeres kezeléssel történik" - mondta Szikora István, aki kifejtette, a legfontosabb, hogy hamar műtőasztalra kerüljön a beteg, mert ha kicsúsznak "a hatórás időablakból", akkor vizsgálatra van szükség, van-e még értelme a műtétnek.
    Peterdi március 4-én 12.45-kor észlelte a tüneteket és 17.06-kor, azaz kevesebb mint négy és fél óra múlva már a műtőben volt. A beavatkozás félóráig tartott. Az orvosok kiemelték, kiváló csapatmunka eredménye a sikeres műtét, mert Peterdi felesége azonnal hívta a mentőt, a rohamkocsi hamar a helyszínre ért és nagyszerűen látta el a feladatát a dunaújvárosi sürgősségi osztály és az ügyeletes neurológus is.
    Nagy Zoltán, az OKITI főigazgatója arra hívta fel a figyelmet, ha a stroke tüneteit - mozgásbénulás, beszédzavar, erős fejfájás, látászavar - észleli valaki, akkor azonnal hívjanak mentőt.
    A 185-szörös válogatott csatár szintén azt emelte ki, hogy szerencséjére felesége rögtön mentőt hívott, amikor észrevette, hogy fennakadt a szeme. Arról is beszámolt, még szükség van néhány vizsgálatra, hogy kiderüljön, mi okozhatta az agyvérzést, de valószínűleg az is hozzájárult, hogy túlhajszolta magát.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó