Tivadar napja van. | 2024.04.20

Amerikai képviselőház: a keresztények iraki és szíriai legyilkolása népirtásnak minősül

2016-03-16 07:14:17

 

Az amerikai kongresszus alsóháza egyhangúlag elfogadta azt a kétpárti határozatot, amely népirtásnak minősíti az Iszlám Állam nevű terrorszervezet által a keresztények, jazidik, kurdok és más kisebbségek elleni szisztematikus irtóhadjáratot Irakban és Szíriában - jelentette az amerikai sajtó helyi idő szerint kedden. 

 

    A határozat felszólít minden kormányt - köztük az Egyesült Államok kormányát is -, hogy "az Iszlám Állam atrocitásait nevezze jogos nevén: háborús bűnöknek, emberiesség ellen elkövetett bűnöknek, népirtásnak". 
    A határozatot a nebraskai republikánus Jeff Fortenberry és a kaliforniai demokrata Anna Eshoo terjesztette elő, közösen, s vagy kétszázan biztosították azonnal a támogatásukról. Fortenberry képviselő szerint a határozat felülemelkedik a pártpolitikán, hiszen az Iszlám Állam a civilek legyilkolásával és templomok és monostorok lerombolásával magát az emberi civilizációt veszélyezteti. 
    A nebraskai politikus - aki az Egyesült Államokban élő legnagyobb lélekszámú jazidi közösséget is képviseli - azt mondta, hogy a határozat elfogadása több mint jelképes. A népirtás kifejezés "felhívja a világ figyelmét s egyúttal a nemzetközi közösség felelősségteljes tagjait is, hogy cselekedniük kell, és meg kell teremteniük az előfeltételeit annak, hogy egy ősi etnikai csoport és ősi hit ismét a szülőföldjén élhessen" - fogalmazott a republikánus képviselő. 
    A határozat ráirányítja a figyelmet a keresztények és más csoportok ellen elkövetett atrocitásokra: a tömeggyilkosságokra, a keresztre feszítésekre, a lefejezésekre, a nemi erőszakra, rabszolgasorba taszításra, kínzásra, gyermekek elrablására. Az amerikai képviselők szerint ezekkel a bűncselekményekkel szándékosan ki akarnak irtani egész vallási és etnikai közösségeket az Iszlám Állam által kalifátusnak nevezett iraki és szíriai területekről, onnan is, ahol ezek a csoportok ősidők óta élnek. 
    A határozatot pár nappal azelőtt fogadták el, hogy John Kerry külügyminiszternek előterjesztést kell átadnia Barack Obama elnöknek arról, hogy az Egyesült Államok népirtásnak nyilvánítsa-e az Iszlám Állam által elkövetett rémségeket. Az amerikai kormány eddig csak a szudáni Darfúrban elkövetett szisztematikus gyilkosságokat nyilvánította - súlyos jogi következményekkel járó - népirtásnak még 2004-ben.