Emma napja van. | 2024.04.19

Március 15. - Pásztor István: a nemzeti összetartozás felülírhatatlan

2016-03-15 19:02:32

 

A nemzeti összetartozás és a nemzeti érdek akkor is felülírhatatlan, ha éppen nem divatos, különbség pedig azok között van, akik lenézik a nemzet fogalmát és akik azt fontosnak tartják - hangsúlyozta ünnepi beszédében Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke kedden Szabadkán a VMSZ központi március 15-i megemlékezésén.

    Mint mondta, 1848. március 15. történelmi pillanat volt, mert a nemzet mondta el, hogy mit kíván, "akik pedig megfogalmazták, azoknak szavai találkoztak a nemzet akaratával és elképzeléseivel".
    "Nem hiszek abban, hogy ma az igazi ellentmondás a liberális és konzervatív szemlélet között van. Abban hiszek, hogy az ellentmondás azok között van, akik váltogatják a mentéjüket és akik nem. Különbség azok között van, akik lenézik a nemzet fogalmát és akik azt fontosnak tartják. Különbség van köztünk és azok között, akik a józan ész politikája, az emberek elvárásának teljesítése helyébe önmagukat helyezik. Ezek áthidalhatatlan különbségek" - fogalmazott beszédében a VMSZ elnöke, aki egyben ezzel indította el pártja kampányát az előre hozott parlamenti választásokra.
    A VMSZ-ről és a választásokról szólva kiemelte: a VMSZ az a biztos pont, amely "a jelenből a vajdasági magyar jövőbe mutat utat, a biztos pont, ami a közösségi megmaradást jelenti".
    Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, hogy az összefogás a legfontosabb üzenete 1848-nak.
     "A magyarságnak, bárhol is él, össze kell fognia. (...) Az összefogás nemcsak azt jelenti, hogy együtt vagyunk, hanem azt, hogy a közösség érdekében állást is foglalunk és ez az összefogás nemcsak a magyarság szintjén kell, hogy megjelenjen, hanem meg kell hogy jelenjen európai szinten is" - fogalmazott az államtitkár.
    Hozzátette: a magyar kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a magyarság képes legyen megmaradni, "minden magyar ember ott legyen képes boldogulni és ott találjon otthonra, ahol megszületett".
    Mint fogalmazott: a magyarságnak 1848-ban bátorság kellett ahhoz, hogy szembeszálljon Béccsel és ugyanez a bátorság kellett ahhoz is, hogy később Moszkvával nézzen szembe. Ez a bátorság kell ahhoz is, hogy "bárkivel szembe szálljunk, aki a szabadság gondolatát, a szabadságot akarja megtörni" - jelentette ki Tuzson Bence.