Gedeon napja van. | 2024.03.28

Álmos legendája - táncmű az őstörténetről a Soproni Petőfi Színházban

2016-03-13 16:45:00

Álmos legendája címmel a magyar őstörténetet viszi színre áprilisban a Sopron Balett, a darabhoz Szarka Gyula komponált dalokat. 
Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője, a mű koreográfus-rendezője elmondta, hogy a táncjáték forgatókönyve tavaly nyárra készült el, de már évek óta érlelődött benne a téma, amelyhez könyveket, tanulmányokat is olvasott. 
    Hozzátette: a magyar őstörténet számos fejezete mai napig vitatott, nem tisztázott, ezekben a kérdésekben nem kíván állást foglalni. Kerülni akarja a politizálást, egy látványos előadást szeretne a nézők elé tárni, amely a magyar nép lelkét, szakrális hátterét mutatja be egy hős sorsán keresztül.
    A táncmű Emese álmától, Álmos születésétől egészen a magyarság Kárpát-medencébe való bevonulásáig eleveníti meg az őstörténetet. Ezáltal láthat a közönség a darabban például férfias harcokat, érzelmes jeleneteket vagy éppen álomvilágot. Tulajdonképpen egy misztikus történet az egész, de a kétszer negyvenperces előadásban végig jelen lesz egy táltos és egy füvesasszony. Ők képviselik a szakralitást, ők kötik át az egyes képeket - részletezte Demcsák Ottó. Az őstörténetet feldolgozó táncműben 17 táncos szerepel.
    Az Álmos legendájához 12 dal komponált Szarka Gyula. A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, a Ghymes együttes egyik alapítója elmondta, hogy örömmel fogadta a felkérést, mert erről a témáról elég kevés színházi darab készül. Úgy véli, őstörténetünket, a bölcsőt, ahonnan elindultunk, még mindig nagyon kevesen ismerik, pedig sok tanulsággal szolgálhat. Az olyan támpontok, mint a kitartás, az erőfeszítés, hogy előre kell menni, bízni kell magunkban, ma is aktuálisak. A hét törzs össze tudott fogni, ez is tanulság lehet napjainkra - fűzte hozzá.
    "Tulajdonképpen úgy kezdődött az egész, hogy vettem egy nagy sámán dobot. Ennek a hangja, rezgése által olyan ritmusokhoz jutottam, ami az egész zeneművet elindította" - elevenítette fel a dalok megírásának a hátterét Szarka Gyula. Hozzátette: a dob mellett meghatározók még a népi hangszerek, de a csaknem 70 percnyi zene megszólalása a kortárs zenét idézi. A dalok szövegét Szálinger Balázs József Attila-díjas költő írta. A tervek szerint az Álmos legendája zenei anyagából CD is készül majd - mondta Szarka Gyula. 
    A táncjáték díszlete egyszerű lesz, a jelmezek a magyarságra jellemző stílusvonásokat jelenítik meg majd, mindez Németh Hajnal Auróra munkája lesz. Az Álmos legendájában helyet kap Bordos László Zsolt animációja is, így az előadás végén "történelmi kaleidoszkópként" pörög le majd egy vizuális blokk Emese álmától egészen korunkig - említette Demcsák Ottó. 
    Az Álmos legendája című táncjáték ősbemutatója április 16-án lesz a Soproni Petőfi Színházban.