Auguszta napja van. | 2024.03.29

Már kedden megnyitják a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeumot

2016-03-13 14:39:00

 

Az eredeti, áprilisi tervtől eltérően március 15-én már megnyitják a baktalórántházi Dégenfeld Kastélymúzeumot - közölte Bodnár István igazgató vasárnap az MTI-vel.

 

    A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település Dégenfeld Művelődési Központjának, Könyvtárának és Kastélymúzeumának vezetője elmondta, hogy a helytörténeti, néprajzi és természettudományi közgyűjteményi intézmény keddi megnyitóját a szabadságharc hőseire emlékező városi ünnepség után, 16.30 órakor tartják.
    A kastélymúzeum a jövőben keddtől szombatig lesz nyitva, míg vasárnaponként előzetesen bejelentkezett csoportok látogathatják. 
    A keddi nyitónapon Pataki Piroska feliratos falvédőiből nyílik kiállítás a kastélymúzeumban és Bérczes Mihály zongoraestjét tartják az intézmény rendezvénytermében.
    Az első látogatók pedig 17.15 órától tekinthetik meg a tíz kiállítóteremben bemutatott tárgyi emlékeket, régészeti leleteket.
    Az 1840 és 1850 között késő klasszicista stílusban épült Dégenfeld-kastélyt a múlt évben újíttatta fel a baktalórántházi önkormányzat, 558,6 millió forint összegű európai uniós és nemzeti pályázati támogatásból.
    A híres Baktai-erdő szélén álló kastélyban berendezett múzeumban a látogatók interaktív informatikai eszközökön keresztül is megismerhetik a Nyíregyházához közeli település és környékének múltját, a bronzkortól, a honfoglalástól kezdve a Hunyadiak korán, valamint a Rákóczi- és az 1848-1849-es szabadságharcon át a 20. század végéig.
    Az 1848-1849-es szabadságharc történetét a kastély névadójáról elnevezett teremben mutatják be. A harcokban részt vett szabolcsi 48. honvédzászlóalj egykori lobogóját maga Dégenfeld Imréné hímezte. A zászló soha nem került ellenség kezére, még a komáromi fegyverletételkor sem. A nyírségi honvédek Komáromnál levették a rúdjáról, összehajtogatták és vezetőjük, Rakovszky Sámuel ezredes vitte vissza az akkori Baktára - a mai Baktalórántháza Bakta és Lórántháza egyesülésével jött létre - és a kastélyban rejtették el.