Emma napja van. | 2024.04.19

Rákóczi Szövetség: négyezer középiskolás utazhat a határon túlra 

2016-03-12 07:50:35

 Az idén mintegy négyezer középiskolás utazhat a határon túlra március 15-én a Rákóczi Szövetség támogatásával ünnepelni - tájékoztatta a szervezet az MTI-t.

    A március 15-ei diákutaztatási program keretében 90 középiskola pályázott sikerrel Kárpát-medencei utazási támogatásért - közölte a szövetség. Csaknem négyezer magyarországi diák utazhat így valamely határon túli magyar településre és ünnepelhet ottani diáktársaival. 
    Az érintett iskolák közül 36-ból utazik csoport a Felvidékre, 32-ből Erdélybe, illetve a Partiumba, 12-ből a Vajdaságba, 3 intézményből Kárpátaljára, 2-2 iskolából Szlovéniába és Horvátországba indulnak diákok.
    Iskolánként egy autóbusznyi diák utazhat a pályázat keretében, amihez a Rákóczi Szövetség a diákok számától függően legfeljebb 200 ezer forint értékű utazási kerettámogatást ajánl fel a sikeres pályázóknak.
    A szövetség 1994 óta hirdeti meg március 15-ei diákutaztatási programját, a pályázatra bármely magyarországi középiskola jelentkezhetett.
    A szervezet múlt évi programjai keretében március 15-én, június 4-én és október 23-án 431 kárpát-medencei középiskola több mint 13 ezer diákja utazhatott.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó