Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: azok "tolják maguk előtt" a pedagógusokat, akik csökkentették a fizetésüket

2016-03-11 13:55:00

 A Fidesz-frakció szerint azok, akik ma a pedagógusokat tolják maguk előtt, kormányzásuk alatt "több száz iskolát zártak be, utcára tettek több ezer pedagógust és elvettek tőlük egyhavi bért".

    A nagyobbik kormánypárt parlamenti frakciója pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében arra reagált, hogy Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke ugyancsak pénteken azt mondta: pártja mindenkit a pedagógusok melletti szolidaritásra és arra buzdít, hogy vegyen részt a március 15-ei Kossuth téri tüntetésen a fővárosban. Hozzátette: a kormány - ahelyett, hogy beismerte volna oktatáspolitikája bukását - mindent megpróbált, hogy befogja a pedagógusok száját.
    A Fidesz azt írta: Gyurcsány Ferenc, az MSZP és a liberálisok folyamatosan "elvették a pénzt az oktatástól, az iskolákat fenntartó önkormányzatokat pedig eladósították".
    Közölték: a polgári kormány 2010 óta folyamatosan "pótolja az oktatásra szánt pénzt, átvette az iskolák fenntartását és az önkormányzatok adósságát, és a rendszerváltás óta a legnagyobb pedagógus-béremelést indította el", amelyre eddig 234 milliárd forintot fordított, és amely idén és jövő ősszel is folytatódik.
    Hangsúlyozták azt is: bevezették az ingyenes tankönyvellátást, a kisgyermekek 90 százalékára kiterjesztették az ingyenes étkeztetést, és eddig félezer iskolát fejlesztettek. 
    A köznevelési kerekasztal alig egy hónap alatt számos eredményt ért el, átalakul a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ és csökkennek a pedagógusok terhei is - olvasható a Fidesz-frakció közleményében.