Emma napja van. | 2024.04.19

Emmi: a résztvevők szerint szükség van állami intézményfenntartóra

2016-03-10 17:20:00

 A köznevelési kerekasztal keddi ülésén a résztvevők egyetértettek abban, hogy a korábbi önkormányzati fenntartású oktatási rendszer megbukott, ahhoz nem szabad visszatérni, helyette állami intézményfenntartóra van szükség, amelynek a struktúráját azonban ősztől át kell alakítani - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön az MTI-vel.

    A közleményben azt írták, hogy az egy hónapja alakult kerekasztal eddigi működése már számos eredményt hozott. Döntöttek a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) finanszírozásának javításáról és megkezdték a tartozásának rendezését. Határoztak arról, hogy bővítik az iskolaigazgatók hatáskörét, rendezik a foglalkoztatási kérdéseket, fejlesztik a pedagógusképzést, átalakítják a továbbképzési rendszert, valamint felülvizsgálják az előmeneteli rendszert, a nem oktatói dolgozók jövedelmi rendszerét, a kerettantervet és a nemzeti alaptantervet is - sorolták.
    Kiemelték, a kormány minden felvetést meghallgat, és szinte mindegyikre talál megoldást, nem teljesíthetők azonban az újabb pedagógus-béremelésre irányuló követelések, az ingyenes tankönyvellátást veszélyeztető javaslatok és az iskolák állami fenntartásból kikerülését célzó indítványok.
    Az Emmi közölte: ahogy "az a köznevelési vitanapon is kiderült, az oktatásból egyértelműen az MSZP-SZDSZ-kormány vonta ki a pénzt az önkormányzatokon és a 13. havi pedagógusbérek megszüntetésén keresztül. A polgári kormány azonban 2010 óta pótolja a pénzt az állami fenntartáson, a pedagógusok béremelésén és az iskolafejlesztéseken keresztül - emelték ki. 
    A Népszabadság csütörtökön azt írta: a kerekasztal keddi ülésének több résztvevőjétől úgy tudja, a tárgyaláson nem született állásfoglalás vagy döntés arról, hogy az állami intézményfenntartóra szükség van.