Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szakértő: a migránsválság megerősítette az Alternatíva Németországnak pártot

2016-03-09 09:40:20

 

Kiss J. László, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a migránsválság rendkívüli módon megerősítette az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű pártot.

 

    A szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában azt mondta, hogy a pártot az euróválság idején alapították, és bár a gazdaságközpontúságának háttérbe szorulása után az elemzők azt várták, hogy zsugorodni fog, a migránsválság növelte a népszerűségét.
    Az egyetemi tanár kiemelte, hogy az AfD nem egységes: keleten egészen mást képvisel, mint nyugaton. A volt NDK területén sokkal radikálisabb nézeteket vall, míg nyugaton inkább egyfajta "kultúrpesszimista hangulatot" tükröz a programja: arra helyezik a hangsúlyt, hogy hanyatlik a nyugati kultúra.
    Kiss J. László arról is beszélt, hogy a német alkotmányvédelmi hivatal állásfoglalása szerint hivatalosan nem lehet szélsőjobboldalinak nevezni az AfD-t, mert a párt elfogadja a demokratikus berendezkedést, és így a német pluralista demokrácián belül áll.