Csongor napja van. | 2024.04.16

Jelentős összeg jut idén az auschwitzi múzeum karbantartására

2016-03-08 19:30:00

Jelentős összeget, csaknem két millió eurónak (majdnem 600 millió forintnak) megfelelő összeget szán idén az Auschwitz-Birkenau Alapítvány a volt náci német haláltábor helyén létesített múzeum karbantartására.
 Az auschwitzi múzeumban egy 2012-ben elfogadott éves karbantartási terv szerint végezik el munkálatokat. Tavaly a renoválásra 6,4 millió zlotyt (mintegy 1,5 millió eurót) szántak, idén ez az összeg tervek szerint 8 millió zlotyt (1,8 millió eurót) tesz ki. Ebből az összegből a fennmaradt barakkok restaurálása mellett a birkenaui krematóriumok romjait, a fürdőt és a tábori konyhát és a tábori ruházatokat őrző raktárt újítják fel. 
    A múzeumi tárgyak közül felújítanak például száz bőröndöt azok közül, amelyeket a lágerbe deportált zsidóktól vettek el. Konzerválják a gázkamrákban alkalmazott gyilkos gáz, a Zyklon-B után megmaradt dobozok egy részét is.
    A náci Németország 1940-ben, eredetileg lengyel foglyok számára létesítette az auschwitzi (Oswiecim) koncentrációs tábort. A szomszédos birkenaui (Brzezinka) láger két évvel később jött létre, a megszállt Lengyelország területén működtetett számos más tábor 
mellett ez lett a zsidók megsemmisítésének fő színhelye. 
    Az auschwitzi és a birkenaui táborok helyén 1947-ben létesítettek emlékmúzeumot, amelynek működését az Auschwitz-Birkenau Alapítvány létrehozásáig a lengyel állami költségvetésből fedezték. A múzeumot 1979-ben - egyetlen volt náci német haláltáborként - az UNESCO világörökségi listájára vették fel.
    Az Auschwitz-Birkenau alapítványt 2009-ben hozták létre többek között Wladyslaw Bartoszewski volt auschwitzi fogoly, a Nemzetközi Auschwitz Tanács néhai elnöke, valamint Piotr Cywinski, az auschwitzi múzeum igazgatója kezdeményezésére. Az alapítvány célja, hogy a múzeum hosszú távú fenntartását biztosítsa 120 millió euró összegyűjtésével, ebből több mint 95 millió eurót össze is gyűjtöttek. A kezdeményezéshez adományozóként eddig 36 állam, köztük Magyarország, valamint több magánszemély is csatlakozott.