Emma napja van. | 2024.04.19

Ónodi-Szűcs Zoltán: tízezer ágyat ad át az egészségügyi ellátórendszer a szociálisnak

2016-03-08 09:05:22

 

Az egészségügyért felelős államtitkár közlése szerint elkezd ágyakat átadni az egészségügyi ellátórendszer a szociálisnak: idén háromezret, másfél év alatt pedig összesen tízezret kívánnak átcsoportosítani.

 

    Ónodi-Szűcs Zoltán a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel arról beszélt, hogy szeretnék leválasztani a szociális ellátást az egészségügyről, mert az együttes működés pazarolja az egészségügyi szakápolók kapacitását. A krónikus ágyak nagy részén csupán szociális ellátást nyújtanak, mert sok beteg "csak megőrzést igényel" - tette hozzá, megjegyezve: azt kívánja elérni, hogy a nem az egészségügyhöz tartozó kapacitások elkerüljenek tőlük, a források ugyanakkor ne csökkenjenek.
    Elmondta: Magyarországon a lakosságszámhoz viszonyítva harmadával kevesebb nővér van, mint Nyugat-Európában. A gond az, hogy már a képzésbe is kevesebben kerülnek be, így nehéz utolérni a nyugati átlagot. Ennek oka, hogy nincs olyan életpálya, amire alapozni lehetne, ezért változtatni fognak: ösztöndíjrendszert szeretnének kidolgozni, valamint emelnék a béreket, ehhez azonban "látni kell" a 2017-es költségvetést - hangsúlyozta.
    Kitért arra is: nem egyszeri béremelést kíván elérni, hanem több lépcsőből álló, hosszabb távú megoldást, munkabékét 2018-19-ig. Ónodi-Szűcs Zoltán arról is beszélt, hogy nem elég a bérekkel foglalkozni, az egészségügy struktúráját szintén meg kell változtatni, mert a jelenlegi ellátórendszer pazarló. 
    Arra a kérdésre, hogy egy önálló egészségügyi minisztérium esetleges létrehozása esetén lenne-e miniszter, Ónodi-Szűcs Zoltán azt felelte, hogy ezt a lehetőséget nem szeretné kommentálni, mert eddig fel sem merült.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó