Gedeon napja van. | 2024.03.28

Magyarországra látogat a lengyel államfő március közepén

2016-03-07 21:10:00

 Magyarországra látogat március 17. és 19. között Andrzej Duda lengyel elnök és felesége, Agata Kornhauser-Duda - közölték hétfőn a lengyel államfői hivatal hivatalos honlapján. 

    A látogatás programját a közlemény szerint a napokban ismertetik.
    A tavaly májusban lengyel államfővé választott Andrzej Dudának ez lesz a második magyarországi útja, miután tavaly októberben Balatonfüreden részt vett a visegrádi négyek (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) és Horvátország államfőinek a migrációs válságról szóló tanácskozásán.
    A lengyel államfő újabb magyarországi látogatása az immár 10. alkalommal sorra kerülő lengyel-magyar barátság napi ünnepségekhez kapcsolódik. 
    Az ünnepnap előzményei 2006. március 24-re nyúlnak vissza, amikor Lech Kaczynski lengyel és Sólyom László magyar államfő Győrben felavatta a magyar-lengyel barátság első köztéri emlékművét, amely két, gyökereivel egymásba kapaszkodó tölgyfát ábrázol. A két köztársasági elnök aláírta a Győri Nyilatkozat elnevezésű dokumentumot, s ugyanekkor tartották meg a magyarországi és lengyelországi testvérvárosok, települések találkozóját is.
    Azóta minden évben találkozik a két ország államfője, felváltva Magyarországon és Lengyelországban, legutóbb Katowicében.