Emma napja van. | 2024.04.19

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az Európai Unió és Törökország vezetői

2016-03-07 07:42:16

 

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak hétfőn Brüsszelben az Európai Unió és Törökország vezetői azzal a céllal, hogy megvitassák a migrációs válság kezelésének főbb kérdéseit.

 

    Az Európai Unió és Törökország képviselői egy munkaebéd keretében fognak tárgyalni a menekültválságról szóló közös akcióterv végrehajtásáról. A terv értelmében Ankara kötelezettséget vállalt arra, hogy megerősíti határai védelmét, fellép az embercsempészek ellen, és visszafogadja az Európai Unióból kitoloncolt bevándorlókat.
    A csúcsértekezleten az Európai Unió huszonnyolc tagországának állam-, illetve kormányfői és Ahmet Davutoglu török miniszterelnök mellett részt vesz Donald Tusk, az Európai Tanács és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli az ülésen.
    Donald Tusk február közepén jelentette be, hogy március elején találkozót tartanak az EU és Törökország vezető politikusai. Mint akkor mondta, a migrációs hullám megfékezéséről az ankarai kormány és az uniós tagországok vezetői között létrejött egyezmény végrehajtása továbbra is elsődleges fontosságú, ezért van szükség a felek közti egyeztetésre.
    Ankara tavaly november végén ígéretet tett arra, hogy erőfeszítéseket tesz az Európába irányuló migránsáradat megfékezésére, cserében az Európai Unió egyebek mellett vállalta, hogy hárommilliárd euróval támogatja a szíriai menekültek törökországi ellátását, felgyorsítja a vízumliberalizációs tárgyalásokat és az EU-tagjelölt Törökország integrációját.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó