Gedeon napja van. | 2024.03.28

Megkezdődött a Tavaszi madárles program

2016-03-02 15:14:21

Megkezdődött a Tavaszi madárles elnevezésű, ma már 54 országban zajló játékos nemzetközi madárvonulás-figyelő program, amelynek során a fehér gólya, a kakukk, a gyurgyalag, a sarlósfecske és a füsti fecske tavaszi érkezését kell megfigyelniük a gyerekeknek május végéig.

    A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) nemzetközi ernyőszervezete, a BirdLife International 2006-ban indította útjára a Tavaszi madárles (Spring Alive) elnevezésű akciót, hogy a gyerekeket is bevonja a vonuló madarak megfigyelésébe, ezen keresztül pedig a védelmükbe. 
    Az MME szerdai közleménye szerint a részt vevő gyerekeknek a Spring Alive honlapján (http://www.springalive.net/) kell regisztrálniuk és oda kell feltölteniük a megfigyelési adatokat.
    Mint írják, a Tavaszi madárles nemzetközi kezdési időpontja minden év február elseje, hiszen Európa déli országaiban már ekkor megjelennek az első vonuló madarak. Magyarországra azonban csak márciusban kezdenek nagyobb tömegben megérkezni az első gólyák és füsti fecskék, míg a kakukkok április közepén, a gyurgyalagok és a sarlósfecskék pedig csak május elején térnek vissza. Ezért a hazai kampány március elején kezdődik.
    A közlemény szerint kiemelt figyelmet kell fordítani a vonuló madarakra, mivel az élőhelyek átalakítása és a klímaváltozás mellett a negatív civilizációs hatások is fokozottan érintik őket. Dél-Európán, Afrikán és az arab térségen átrepülve például a szabályozás hiánya vagy a törvények be nem tartása miatt vándormadarak tízmilliói esnek áldozatául évről évre a vadászfegyvereknek és a befogóhálóknak.