Auguszta napja van. | 2024.03.29

Külföldi sajtó Magyarországról - Berlin

2016-02-27 17:49:00

 A német sajtó a kormány népszavazási kezdeményezésével és Soros György magyar származású amerikai üzletember kelet-közép-európai megítélésével kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal.

    A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap szombati számában Orbán Viktor alaptörvénye címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki a kormány népszavazási kezdeményezéséről kiemelte, hogy a magyaroknak az európai menekültpolitikáról kell szavazniuk, "de sokkal többről van szó". Hozzátette, hogy a népszavazási kezdeményezés "politikai manőver", amelynek belpolitikai és külpolitikai funkciója is van. 
    Szerinte a kezdeményezés a német kancellár politikája ellen irányul, és azt a tanácsot "implikálja", hogy "hallgass a népre". A belpolitikában pedig arra hivatott, hogy a kormányfő a "migráció jól bevált témája" révén megtartsa az ellenőrzést a folyamatok felett - fejtette ki a FAZ szerzője, megjegyezve, hogy a "menekülttéma" tavaly "kisegítette a miniszterelnököt és pártját egy súlyos népszerűségi válságból", de az ügy az utóbbi időben kissé elmozdult a figyelem középpontjából és ismét felmerültek kérdések a "hatalom arroganciájával" kapcsolatban.
    Stephan Löwenstein a kezdeményezés külföldi visszhangjáról megállapította, hogy a "nemzetközi címzettek" visszafogottan viszonyultak a lépéshez, és megjegyezte, "végül is az európaiak elegendő tapasztalatot szereztek arról, hogy a kívülről érkező kritika főleg egy embernek használ: Orbán Viktornak".
http://www.faz.net/aktuell/politik/fluechtlingskrise/referendum-in-ungarn-zur-fluechtlingspolitik-14092943.html
    A Spiegel Online hírportál Soros György milliárdos: fél Kelet-Európa utálja ezt az embert címmel közölte Keno Verseck írását, aki kiemelte: "mindegy, hogy Magyarországon, Csehországban vagy Szlovákiában: Soros György milliárdost démonizálják Kelet-Európa nacionalistái", és még a menekültválságot is a "zsidó filantrópnak" tulajdonítják. 
    Egyebek között kifejtette, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő a válságokat "egyre gyakrabban tulajdonítja +külső erőknek+ és személy szerint Soros Györgynek". Hozzátette: a "kelet-európai nacionalisták" elképzelése szerint Soros György a vezetője egy "zsidó világ-összeesküvésnek, amely a nemzeti közösségek elpusztítására és egy +háttér-világhatalom+ felépítésére tör, hogy leigázza és kiszipolyozza a nemzeteket és országokat".
    Soros György a portálnak elmondta, hogy nem veszi magára a támadásokat, a magyarországi tanártüntetésekhez nyújtott állítólagos támogatásáról pedig az erről beszámoló magyar újságból szerzett tudomást először.
http://www.spiegel.de/politik/ausland/george-soros-diesen-mann-hasst-halb-osteuropa-a-1078614.html