Emma napja van. | 2024.04.19

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis államfő visszavonja a kitüntetését

2016-02-26 13:51:41

 

Tőkés László nem számít arra, hogy Klaus Iohannis román államfő az elnöki hivatal keretében működő becsületbíróság javaslatának megfelelően visszavonja tőle a Románia Csillaga érdemrendet.

    Az európai parlamenti képviselő azt követően nyilatkozott telefonon az MTI-nek, hogy csütörtökön a román legfelsőbb bíróság jogerős ítéletben utasította el, hogy érdemben megvizsgálja a becsületbíróság javaslatának törvényességét.
    "Klaus Iohannis egy európai típusú demokratának mutatkozik, ezért nem tudom elképzelni, hogy engedne a posztkommunista magyarellenes kurzusnak, és a Victor Ponta volt miniszterelnök vagy Corina Cretu jelenlegi EU-biztos (a becsületbíróság tagja) nevével fémjelezhető nacionál-kommunista különítmény indítványának" - mondta. Hozzátette: ha mégis megvonnák tőle a kitüntetést nem fog bíróságon harcolni a visszaszerzéséért.
    Tőkés László emlékeztetett rá: azért akarják megvonni tőle a rendszerváltozásban játszott szerepéért kapott állami kitüntetést, mert 2013-ban Tusnádfürdőn, a Bálványosi nyári szabadegyetemen tartott előadásában Magyarországnak az erdélyi magyarság fölötti "védhatalmi szerepének a megerősítését" kérte. "Azt a szerepkört kértem, amit Ausztria gyakorolt az Olaszországhoz tartozó dél-tiroli osztrákok fölött, vagy amit Románia gyakorol a moldovai, ukrajnai vagy szerbiai románok fölött, amikor védelmezőjükként lép fel" - magyarázta.
    Úgy vélte: kifejezetten a személyére szabták ezt az ügyet, ezért fel sem merül például, hogy korábban szintén kitüntetett Adrian Nastase volt miniszterelnöktől elvegyék a kitüntetését, miután a politikust korrupció miatt letöltendő börtönbüntetésre ítélték.
    Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje az MTI-nek elmondta: ha Klaus Iohannis a kitüntetés visszavonásáról döntene, lenne lehetőség az elnöki határozat peres úton történő érvénytelenítésére. Hozzátette, van már precedens arra, hogy egy politikustól visszavonták, de sikeresen visszaperelte az érdemrendet.
    Tőkés László kitüntetésének a visszavonását Victor Ponta akkori kormányfő kezdeményezte, a kitüntetettekből álló becsületbíróságban pedig Corina Cretu EP-képviselő, az Európai Bizottság regionális politikákért felelős jelenlegi biztosa képviselte a leghatározottabban.
    Tőkés László a romániai rendszerváltás elindításában játszott történelmi szerepéért kapta meg 2009-ben a Románia Csillaga érdemrendet Traian Basescu államfőtől. Az esetleges visszavonásról most Traian Basescu utóda, Klaus Iohannis dönthet.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó