Auguszta napja van. | 2024.03.29

Trócsányi: a kérdés igazságos és jogszerű

2016-02-26 11:46:22

 

Az igazságügyi miniszter szerint a kormány népszavazási kezdeményezése igazságos és jogszerű.

    Trócsányi László pénteki budapesti sajtótájékoztatóján a kormányfő által szerdán bejelentett népszavazási kezdeményezésről azt mondta, hogy az igazságos, jogszerű és a demokrácia elvén alapul, mert a népet kérdezi meg. A népszavazás a legerősebb eszköz, erősebb legitimációt jelent, mint a parlamenti - hangsúlyozta.
    A miniszter kiemelte: az Alkotmánybíróság már korábban rögzítette, hogy az uniós jog nem nemzetközi jog, hanem autonóm jogrendszert képező belső jog, vagyis a kérdés nem nemzetközi jogba ütköző. A kormány álláspontja szerint az Európai Unió nem kapott olyan hatáskört, hogy egy országba be lehessen telepíteni embereket - mondta, hozzátéve: fontos, szuverenitást érintő kérdésről van szó.
    Annak alátámasztására, hogy az uniós és a nemzetközi jog nem azonos, utalt arra: az alaptörvény "E" cikkelye szabályozza az uniós joghoz, míg a "Q" a nemzetközihez való viszonyt.
    Trócsányi László leszögezte: a kormány egy erős Európai Unióban érdekelt, amely az erős nemzetállamok uniója, a tagállamok egyenjogúságára épül, ahol az európai értékek azonos mércéje, továbbá a négy alapszabadság és Schengen védelmezése valósul meg.
    Hozzátette: vannak azonban elvi kérdések, ilyen például a szuverenitásé. A miniszter felidézte: már Magyarország EU-csatlakozása előtt, 2002-ben is tartalmazta az alkotmány az uniós klauzulát, ezt ültette át az alkotmányozó az alaptörvény 2011-es elfogadásakor.
    Az "E" cikkely szerint "Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján - az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig - az alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja."
    A miniszter felidézte azt is, hogy 2010-ben alkotmánybíróként, a Lisszaboni szerződés vizsgálata során állást foglalt egy párhuzamos indokolásban, hogy az integrációhoz csatlakozó állam az állami szuverenitást külön nyilatkozat nélkül is fenntartja magának, hiszen ez a tagállami alkotmányok alapkövét képezi. A tagállamok nem mondtak le államiságuk, szuverenitásuk és függetlenségük lényegéről, államrendjük alapjainak meghatározásáról; a tagállamok megtartották alkotmányuk azon alapelvei feletti szabad rendelkezési jogukat, amelyek nélkülözhetetlenek az államiság, az alkotmányos identitás fenntartásához.
    A kötelező betelepítési kvótáról azt mondta: az egész Európát foglalkoztatja. Hangsúlyozta: a népszavazást el kell határolni a kvótapertől, amelynek előzménye, hogy 2015-ben az Országgyűlés törvényi szinten szólította fel a kormányt kereset benyújtására. A kvótaperben a kormány azt állítja, hogy nincs megfelelő jogalapja az EU-nak a kvóta elfogadására. Hozzátette, bízik abban, hogy az év végéig a kérdésben ítélet születhet.
    A népszavazási kezdeményezésről azt mondta, az a jövőre irányul, hiszen a kérdés továbbra is aktuális, a migrációs nyomás erősödik.
    Kitért arra is, hogy uniós kérdésekben Európa-szerte nem ritka a népszavazás, Írországban, Franciaországban, Hollandiában is volt már és Magyarországon is a csatlakozás előtt.
    A kvótáról szólva kifejtette: az uniónak vannak kizárólagos és osztott hatáskörei. Előbbiek közé sorolta például a vám- és kereskedelempolitikát, utóbbiak közé a jog, a szabadság és a biztonság kérdésével összefüggő ügyeket, amelyeknél a tagállamok nem akartak lemondani valamennyi döntési kompetenciájukról. Utóbbira említette példaként az alaptörvény "E" cikkelyét is, amely a "szükséges mértékig" határozza meg a hatáskörök átengedését. Hozzátette: a kvóták ügyében "lopakodó hatáskörelvonásról" van szó az unió részéről. Trócsányi László hangsúlyozta: a nemzeti alkotmány védelmezése fontos dolog, a népszavazás arra irányul, hogy miként viszonyuljon az ország a kvótához.
    A miniszter szerint a kérdés érthető, a jogalkotó pedig tudja, hogy az eredmény ismeretében mi a teendője. Az Országgyűlésnek nem válasz esetén törvényt kell alkotnia arról, hogy milyen feltételekkel és módon dönt a befogadási kötelezettségvállaláshoz történő hozzájárulásról. Igen válasznál pedig olyan törvényt kell alkotnia, amely megnyitja a lehetőségét annak, hogy Magyarország támogassa az európai uniós jog olyan irányú megváltoztatását, amely lehetővé teszi a kötelező betelepítési kvóta előírásainak uniós hatáskörbe telepítését.
    Kérdésre válaszolva elmondta: ha a népszavazás eredménytelen, akkor nem köti az Országgyűlést a népszavazás eredménye, saját hatáskörben dönt erről.
    Ugyancsak kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy 2007-2008-ban "népszavazásikezdeményezés-cunami" indult, az Alkotmánybíróság ezért a megelőzés elve mellett foglalt állást. Azt ugyanakkor a miniszter elismerte, hogy diszfunkciók maradtak a szabályozásban. Hozzátette: a Nemzeti Választási Bizottság javaslatait várják.
    A Nemzeti Választási Irodánál történteket Trócsányi László méltatlannak nevezte, hozzátéve: egyéni felelősségét nem érzi benne.