Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: a világ változásai új világrendet hoznak létre

2016-02-25 09:19:33

 

A legutóbbi idők politikai, gazdasági, társadalmi, technológiai változásai új világrendet hoznak létre - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök délelőtt az Euro-atlanti Integrációért és Demokráciáért Alapítvány által szervezett első budapesti biztonságpolitikai konferencián.

 

    A politikus szerint a fenyegetések megváltoztak, sokrétűbbé váltak, kiszámíthatatlanabbá téve a biztonságpolitikai környezetet.     A miniszter arra is kitért, kérdéses, hogy az új világrend alakulása lezárult vagy még folyamatban van, de ennek a folyamatnak is lesznek nyertesei és vesztesei, és Magyarország természetesen az előbbiek közé szeretne bekerülni.    
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: míg 2008-2009-ben főleg gazdasági kihívásokkal kellett szembenézni, most inkább a biztonsági kihívások a jellemzők. 
    Magyarország álláspontja szerint az illegális migráció növeli a terrorfenyegetettség szintjét, rontja a mindennapi közbiztonsági helyzetet - mondta. Hangoztatta: nem azt állítja, hogy a migráció egyenlő lenne a terrorizmussal, de ha naponta ezrek érkeznek az EU területére nagyrészt ellenőrzés nélkül, az növeli a terrorfenyegetettséget. 
    A külügyminiszter úgy vélte, az EU legfontosabb feladata ezért a tömeges bevándorlás megállítása. Ehhez két dologra van szükség: Európa déli védtelenségének megszüntetésére, hatékony határellenőrzésre és a migrációs válság kiváltó okainak megszüntetésére. Ez utóbbi elsősorban a szíriai konfliktus rendezését jelenti, amihez a transzatlanti közösség és Oroszország megállapodása kell - magyarázta.
    Szijjártó Péter hangsúlyozta: az EU és a schengeni övezet déli határa jelenleg védtelen. Mint mondta, nem kritizál egyetlen EU-tagállamot sem, Görögországot sem, tudják, milyen erőfeszítéseket kell tenni a határok megvédéséért Magyarországon is, a görög határok megvédése pedig sokkal nehezebb. Ezért van szükség közös erőfeszítésekre - mutatott rá, üdvözölve Macedónia eddigi erőfeszítéseit.
    A tárcavezető arra is kitért, hogy a visegrádi együttműködés most talán fontosabb, mint valaha, és a V4 egységesebb, mint valaha. A magyar határok védelmében is a visegrádi partnerek segítettek, ami bizonyítja a közös megoldások jelentőségét - vélekedett. Kiemelte: a közös megoldások fontosak a migrációs válság rendezésében, de erről nemcsak beszélni kell, hanem tenni is kell érte.
    A tanácskozáson elmondott beszéde után Szijjártó Péter újságíróknak elmondta: a NATO varsói csúcstalálkozójának résztvevőire nagyon komoly munka vár, ráadásul jó lenne, ha nemcsak az aktuális ügyekkel foglalkoznának, hanem stratégiai módon előre is tekintenének. A NATO bővítésének kérdését végre komolyan kellene venni, és Montenegró csatlakozási folyamatának beteljesítésén túl nyitva kellene hagyni az ajtót más országok, például Macedónia és Grúzia számára - közölte. Hozzáfűzte: ha a bővítési folyamatot nem viszi tovább a NATO, akkor az a szövetség hitelességét is jelentősen csorbíthatja.