Gedeon napja van. | 2024.03.28

Obama republikánus kormányzót jelölhet a legfelsőbb bíróság új tagjának

2016-02-25 06:55:36

 

Barack Obama amerikai elnök lapértesülések szerint Nevada állam republikánus kormányzóját jelölné a legfelsőbb bíróság Antonin Scalia bíró halálával megürült posztjára. Ez egy nappal azt követően került nyilvánosságra, hogy a szenátus republikánus többségének vezetője közölte: az elnök jelöltjét még meghallgatni sem lesznek hajlandóak. 

 

    A The Washington Post című lap szerdai értesülése nyomán az amerikai sajtó széles körben emlegeti Brian Sandoval nevadai republikánus kormányzó nevét, mint akit Obama elnök már kiszemelt főbírójelöltjének. A The Washington Postban kiszivárogtatott információ szerint a Fehér Ház már meg is kezdte a kormányzó ellenőrzését, átvilágítását. 
    Meghatározó demokrata párti politikusok úgy vélik, ha az elnök meg akarja törni a republikánusok ellenállását, akkor Sandoval az egyetlen lehetséges főbírójelölt. A Post szerint Harry Reid, a demokraták kisebbségben lévő szenátusi csoportjának vezetője hétfőn találkozott is Sandoval kormányzóval, aki - mielőtt Nevada vezetőjévé választották - szövetségi bíróként is dolgozott. Sandoval a találkozón állítólag azt mondta: ugyan még nem hozott végleges döntést, hogy elfogadja-e a főbírói jelölést, de beleegyezik az átvilágítási folyamatba. Sem Sandoval, sem a Fehér Ház nem kívánta kommentálni a lapinformációkat.
    Obama elnök ugyanakkor szerdán a Fehér Házban tartott sajtóértekezletén - amelyre a jordániai uralkodóval folytatott tárgyalásai után került sor - a főbírójelölést firtató újságírói kérdésre válaszolva így fogalmazott: "Még egy esztendő áll előttem. Végezni fogom a munkámat." 
    Megerősítette, hogy jelölni fog valakit, és a szenátus dolga lesz, hogy megszervezze a meghallgatást és a szavazást. Némi iróniával tette hozzá: úgy látja, hogy a szenátus napirendje nem sűrű.
    Az elnök ezzel egyidejűleg, szerdán jelentette meg írását a legfelsőbb bíróság munkájával foglalkozó, jogászok és szakújságírók által vezetett, SCOTUSblog című blogban. Írásában Obama - aki egyébként alkotmányjogász -, arról értekezik, hogy az alkotmány megadja az elnöknek a hatalmat a bírák jelöléséhez, s ezt a feladatot ő komolyan is veszi. Sőt, mint írja, ez a döntés az egyik legfontosabb a mindenkori elnöki döntések között, mert ennek a szervezetnek az ítéletei közvetlen hatással vannak az amerikai gazdaságra, társadalomra, nemzetbiztonságra és a mindennapi életre. 
    Obama az írásban felsorolta azokat az értékeket is, melyeket ő elengedhetetleneknek tart az elhunyt Antonin Scalia főbíró utódja számára is. Ezek pedig: a szeplőtelen szakmai múlt, a jogrendszer végtelen tisztelete, továbbá a világ és működésének kifinomult megértése.