Emma napja van. | 2024.04.19

Szervező: szolidaritást fejez ki a "Nem leszek suliban" kezdeményezés

2016-02-24 19:22:00

A pedagógusok iránti szolidaritás kifejezését szolgálja a Facebookon február 29-re meghirdetett "Nem leszek suliban" kezdeményezés - mondta Puskás Krisztina ötletgazda szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. 

    A Facebookon szerveződő eseményen keresztül arra kérik a szülőket, február 29-én ne engedjék a gyerekeiket iskolába. Az esemény oldalán úgy fogalmaztak a mozgalom szervezői, hogy ezt "első figyelmeztetésnek" szánják. Azt írták, "fogjunk össze, így a gyerekek felügyelete is megoldható aznapra és láthatóvá válik az is, hogy Mi, szülők szeretnénk-e a változást".
    Puskás Krisztina kiemelte, jelenleg 24 ezer követője van az eseménynek Facebookon, amit azért indított, mert úgy véli, a jelenlegi oktatási rendszer árt a gyerekeknek, ezért fel kell lépni ellene.
    Hozzátette, a kezdeményezés célja azonos a kormány által kezdeményezett köznevelési kerekasztal alternatívájaként a múlt héten létrejött civil közoktatási platform céljaival, jót akarnak a gyerekeknek, ezt pedig az oktatási rendszer megváltoztatásával lehet elérni; egyeztettek érdekvédőkkel és készítettek jogi anyagokat, hogy ha valakit hátrányos megkülönböztetés ér a hiányzás miatt, akkor tudjanak segíteni.
    Ercsei Krisztina, a civil közoktatási platform szóvivője kérdésre válaszolva kifejtette, fontosnak tartják a tárgyalást a mindenkori kormánnyal, de - véleménye szerint - a kormány az összes csatornát elvágta, ahol értesülhetne az igényekről.