Emma napja van. | 2024.04.19

Emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemzők szerint

2016-02-22 10:04:00

A kedvező nemzetközi hangulat miatt pozitív nyitásra számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.

    Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, a piaci hangulat optimista, a forint is erős, ez segíti a magyar eszközök keresletét. Az elemző szerint a kezdés erős lesz, a nap folyamán pedig a várható európai makrogazdasági adatok befolyásolják majd a kereskedés irányát.
    Kiss Mónika, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzőjének kommentárja szerint pozitív hangulatban kezdték a hetet az ázsiai tőzsdék. Az elemző szerint ennek megfelelően az európai és magyar tőzsdenyitásban is emelkedés várható. Hozzátette: jelentősen javította ajánlását a Goldman Sachs a Mol részvényeire, a korábbi 11.690-ről 15.160 forintra emelte célárát, eladás helyett most semleges a részvény.
    A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 9,54 pontos, 0,04 százalékos emelkedéssel, 23 171,79 ponton zárt pénteken, a részvénypiac forgalma 7,1 milliárd forint volt. A Mol árfolyama 25 forinttal, 0,18 százalékkal 13 935 forintra csökkent, 996,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 28 forinttal, 0,46 százalékkal 6068 forintra esett, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,00 százalékkal 404 forintra erősödött, forgalma 598,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 27 forinttal, 0,55 százalékkal 4927 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.