Auguszta napja van. | 2024.03.29

Öt színházi produkció látható márciusban a Veszprémi Tavaszi Fesztiválon

2016-02-20 10:30:00

 

Három saját és két vendégprodukciót láthat a közönség a márciusi Veszprémi Tavaszi Fesztiválon a Pannon Várszínházban, a nyitódarab a Hegedűs a háztetőn című musical lesz, melynek utolsó hazai előadásai láthatók Veszprémben - mondta el az MTI-nek a teátrum igazgatója.

 

    Vándorfi László - aki a fesztivál szervezője is - elmondta, hogy az idei rendezvény zenés darabokat vonultat fel. Március 3-án és 4-én a Hegedűs a Háztetőn című előadást mutatják be, március 11-én Jókai Mór Az aranyember című regényéből írt musicalt láthatja a közönség, másnap pedig Máté Péter és S. Nagy István slágerei csendülnek fel az Egy darabot a szívemből című előadásban. 
    Március 19-én a Meseautó című zenés vígjáték tréfás "darabtemetése lesz", másnap pedig Ivancsics Ilona és Színtársai lépnek színpadra, a Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő című vígjátékkal - mondta az igazgató.
    Vándorfi László közölte: márciusban a Hegedűs a háztetőn utolsó előadásai láthatók Veszprémben, a darabban élőben játszik a Budapest Klezmer Band, a koreográfus Krámer György.
    A fesztivál következő előadása, a Magyarock Dalszínház vendégjátéka, Az aranyember című új magyar romantikus musical. Jókai Mór regénye alapján a szövegkönyvet és a dalszövegeket, az előadás rendezője, Vizeli Csaba írta, a darab zeneszerzője Másik Lehel. 
    Az igazgató kifejtette: a mű hűen követi az alapjául szolgáló történetet, a színpadon olyan ismert művészeket láthat a közönség, mint Csengeri Attila és Makrai Pál.
    A Veszprémi Tavaszi Fesztivál következő előadásaként az Egy darabot a szívemből című musicalt láthatja a közönség március 12-én. Az előadást Malek Miklós és ifjú Malek Miklós hangszerelte, koreográfusa Krámer György.
    Március 19-én a 30-as évek filmvígjátéka, a Meseutó elevenedik meg a színpadon a kor feledhetetlen slágereivel. A nézők az utolsó előadás, a "darabtemetés" részesei lehetnek, melyben a "történet sérthetetlen, de a színészek játékukban az eddigiektől eltérő, meglepő, tréfás megoldásokat választhatnak" - fogalmazott Vándorfi László.
    Március 20-án, Ivancsics Ilona és Színtársai lépnek színpadra, Peter Schaffer, Ki fut a nő után, avagy ki után fut a nő című vígjátékával. Az előadást Jantyik Csaba rendezésében láthatja a közönség a főbb szerepekben Nagy Enikővel, Szabó Győzővel, Széles Tamással.
    Vándorfi László beszélt arról is, hogy a tervek szerint jövőre, a Pannon Várszínháznak otthont adó Hangvilla kulturális központ egyéb intézményeivel együttműködve könnyűzenei, népzenei és dzsesszkoncertekkel egészül majd ki a program.