Emma napja van. | 2024.04.19

Elfogadta költségvetését a megyei önkormányzat

2016-02-19 21:27:43

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés csütörtök délutáni ülésén módosította az önkormányzat 2015. évi költségvetését, illetve megalkotta a 2016. évi költségvetési rendeletét.

A határozatképesség megállapítását és a napirend elfogadását követően Török Dezső, a közgyűlés elnökének kérésére egy perces néma főhajtással emlékeztek a közelmúltban elhunyt dr. Koleszár Lajosra, a Semmelweis Kórház néhai igazgatójára, aki 2006 és 2010 közt volt a megyei közgyűlés tagja.

1533_3_680.jpg

Török Dezső (középen) nyitotta meg a közgyűlést

Ezt követően elsőként a tavalyi költségvetést módosították a képviselők, amely nem érintette a bevétel és a kiadás fő összegét, Előirányzat módosítást (átcsoportosítást) tartalmazott. Az idei költségvetési javaslathoz fűzött ismertetésben dr. Kovács János megyei főjegyző emlékeztetett rá, hogy a bevétel döntő többsége állami támogatás, ami behatárolja az önkormányzat önként vállalt feladataival kapcsolatos mozgásteret. Elmondta, hogy a gazdálkodást maximális takarékosság jellemzi. A megyei önkormányzat likviditási helyzete stabil.  A testület minősített többséggel elfogadta a javaslatot.

 1533_2_680.jpgAz ülés napirendje

Elfogadták az önkormányzat és hivatala idei közbeszerzési tervét, valamint a közbeszerzési és beszerzési szabályzatát, valamint a 2015-ös belsőellenőrzési terv végrehajtásáról készült jelentést.  

 1533_1_680.jpg

A közgyűlés határozatképes volt

A közgyűlés középtávú gazdasági programjának  ( 2015-2019) végrehajtásáról készült tájékoztató megtárgyalásakor a szénbányászat helyzetével kapcsolatban képviselői kérdésre szóba kerültek a jelenlegi-  és a tisztaszén technológiával kapcsolatban prognosztizált szén és lignit árak.   A tájékozatót a közgyűlés tudomásul vette. A törvényi előírások alapján a közgyűlés elnökének éves szabadságát előre ütemeznie kell, aminek Török Dezső természetesen eleget tett, a testület pedig egyhangúlag elfogadta a beterjesztett javaslatot.

1533_0_680.jpg

Munkában a képviselők


A megyei önkormányzat meg kívánja újítani a Kárpátaljai Megyei Tanáccsal kötött együttműködési megállapodását. A testület egyhangúan elfogadta az előterjesztést. Zárt ülésen tárgyaltak az önkormányzat két díjának az adományozásáról, valamint egy alapító okirat módosításáról. Az egyebek közt pedig a szikszói kórház helyzete került szóba. 

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó