Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szervezeti átalakulás a Dunántúli Regionális Vízműnél

2016-02-19 17:35:00

A mintegy 400 település ellátását biztosító Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. szervezeti átalakítása elkerülhetetlen, a folyamatban lévő változás eddig 60 ember elbocsátásával járt - mondta Volencsik Zsolt, a DRV Zrt. vezérigazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Siófokon.
A vezérigazgató, aki tavaly októberben vette át az akkor már nehéz helyzetben lévő cég irányítását, kiemelte: a balatoni és a Velencei-tavi üdülőövezetek szezonális igényei miatt a DRV speciális helyzetben van, ezért a többi vízműétől eltérő modellre lenne szüksége a gazdaságos működéshez.
     Kifejtette: a gazdaságtalan működés oka az is, hogy a hálózat kapacitását a korábbi igényekhez szabták, ennek ma már csak a töredéke kihasznált, az sem állandóan. A DRV üzemelteti az ország legrosszabb és legelöregedettebb ivóvíz közműveit, elöregedett a csőhálózat a szolgáltatási területén, az elmúlt években elmaradtak a szükséges felújítások - mutatott rá a vezérigazgató.
    Megjegyezte: a likviditási gondokhoz hozzájárul, hogy a be nem fizetett lakossági díjak miatt a kintlévőség meghaladja a 2 milliárd forintot.  
    A vezérigazgató beszámolt arról, hogy a hatékonyabb működés elérésére kidolgozták a H2O-nak elnevezett szervezeti átalakítási programot. Ennek keretében átvizsgálják a cég szerződéseit, amelyek optimalizálásától az idei üzleti tervben már 373 millió forintos megtakarítással számolnak. Egyebek között csökkentik  a vezetői juttatásokat, korlátozzák a vezetői autóhasználatot. Megvizsgálják a dolgozók mobilizációjának, valamint a szezonális munkarend bevezetésének lehetőségét is.
    Az első körben a cég siófoki központi szervezetének átalakítása során 60 dolgozót bocsátották el, ami többnyire somogyi munkavállalókat érintett. A szakszervezet egyetértett a leépítés folyamatával és szükségszerűségével - tájékoztatott Volencsik Zsolt.
    Egyelőre nem tudható, hogy a társaság több mint 2 ezer dolgozója közül még mennyitől kíván megválni, ez a szervezeti átalakítás során derül ki, várhatóan két hónapon belül - mondta el a vezérigazgató. "Arra törekszünk, hogy a munkavállalóink megtartása mellett stabilizáljuk a nehéz helyzetbe került Dunántúli Regionális Vízmű Zrt.-t" - fogalmazott.
    A DRV több mint 50 millió forint értékben kötött, ellenzéki politikusok által támadott kommunikációs tanácsadói megbízását firtató kérdésre a vezérigazgató leszögezte, csak a legszükségesebbre költ a társaság. Dolgozói igényként jelentkezett a külső és belső kommunikáció javítása - jelezte.