Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szolidáris Európára van szükség az Európai Parlament elnöke szerint

2016-02-18 20:22:06

A migrációs kérdésben az együttműködésre és a szolidaritásra kell helyezni a hangsúlyt - derül ki abból a beszédből, melyet az uniós állam- illetve kormányfőknek mondott el csütörtökön Brüsszelben Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke..

    A sajtónak is megküldött leirat szerint az uniós parlament elnöke úgy véli: Európa országainak felelőssége, hogy befogadja a szegénység, a háború és a terrorizmus elől menekülőket. Ahogy szolidárisnak kell lenni a menedékkérőkkel, úgy a tagországoknak egymással is - húzta alá Schulz.
    A német, szociáldemokrata politikus kiemelte az Ankarával való együttműködés fontosságát. Schulz úgy véli: Törökország megérdemli Európa segítségét, mert hatalmas nyomás nehezedik rá, területén több millió embernek biztosít menedéket. Az EP elnöke ugyanakkor megemlítette, hogy az EU-török cselekvési terv hatása egyelőre nem érzékelhető kielégítően a migráció csökkenésében.
    A nem mérséklődő, Törökországon át érkező migráció hullámát fenntartható módon legális keretek közé kell terelni - hangsúlyozta Martin Schulz.
    Ennek egyik, a schengeni határok és vívmányok megvédése érdekében elengedhetetlen feltétele az, hogy az Európa külső határain felállított úgynevezett hot spotok, az uniós menedékkérő-regisztrációs központok jól működjenek. Emelettett fel kell gyorsítani a közös európai határ- és parti őrség létrehozását, amely biztosítaná a schengeni határok őrzését - vélekedett Schultz.
    Az EP-elnök megjegyezte, hogy a görög regisztrációs központokban a tavaly szeptemberi 8 százalékról mára 78 százalékra emelkedett a regisztrált menedékkérők aránya. Ez még mindig nem elég - szögezte le Schultz, aki szerint mindenkinek át kell esnie a biztonsági átvilágításon is, amelyet a személyazonosításra alkalmas iratok gyakori hiánya indokol.
    Beszédében Martin Schultz kiemelte, hogy Európa jövője szempontjából a brit uniós tagságról tartandó népszavazás vált az egyik legfontosabb kérdéssé. Az Európai Parlament azt szeretné, hogy az Egyesült Királyság továbbra is az unió tagja maradjon - hangsúlyozta az elnök.