Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kormányzati támogatást kap a füzesabonyi Pikopack Zrt.

2016-02-18 17:45:03

 A három százalék körüli gazdasági növekedési ütem fenntartását szolgálja az újraiparosítás stratégiáját segítő Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amelynek keretében a füzesabonyi Pikopack Zrt. közel 500 millió forintos támogatást kap a kormánytól - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Füzesabonyban.

    Varga Mihály elmondta: a Pikopack összesen mintegy egymilliárd forintos ráfordítással bővíti gyártókapacitását, ennek során 30 új munkahelyet teremt. Szavai szerint a vállalat kiérdemelte a támogatást, hiszen évtizedek óta folyamatosan fejlődik, és exportképessége is jelentős. 
    Az aeroszol- és konzervdobozokat gyártó cég ma már a térség legnagyobb piaci szereplője, a mostani fejlesztés pedig a további növekedést vetíti előre - emelte ki a miniszter.
    Varga Mihály szerint ma már a gazdaság helyzete megengedi, hogy a növekedésre fókuszáljon az ország. 
    Felidézte: a magyar gazdaságpolitika újabb külföldi megerősítést kapott. Példaként említette a Nemzetközi Valutaalap értékelését, amely szerint az elmúlt évek gazdaságpolitikai döntéseinek köszönhetően az ország sérülékenysége, külső kitettsége jelentős mértékben csökkent.
    Kitért arra is, hogy a bruttó hazai termék 2015-ben ismét az Európai Unió növekedési átlaga fölött, 2,9 százalékkal erősödött.
    A miniszter kiemelte azt is, hogy a rendszerváltás óta még soha nem dolgoztak ennyien: 26 éve még 3,7 millió ember dolgozott, ma pedig már 4,3 millió. A növekedés döntően a versenyszférában következett be - hangsúlyozta.
    Varga Mihály elmondta, hogy a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program keretében a kormány azokat a cégeket támogatja, amelyek új munkahelyet teremtenek, modern technológiát alkalmaznak, és eredményesen vesznek részt a piaci versenyben.
    Hozzátette: a magyar gazdasági adottságokra és lehetőségekre figyelemmel kívánják támogatni a hazai feldolgozóipar fejlesztését. Tavaly 3 milliárd forintot különített el a kormány erre a célra, 14 hazai vállalat számára.
    A 3 milliárd forintnyi támogatás segítségével összesen 8,6 milliárd forintnyi beruházás valósul meg, és közel 500 új munkahely jön létre.
    Tóth Sándor, a Pikopack vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a cég fejlődésében nagy előrelépést támogat a kormányzati fejlesztési forrás. A közel egymilliárd forintos fejlesztés keretében új gyártócsarnokot építenek, és megkezdik az "easy-open" konzervtetők gyártását.
    A jelenleg 450 alkalmazottat foglalkoztató Pikopack Zrt. 2014-es árbevétele meghaladta a 10 milliárd forintot, nyeresége pedig megközelítette a 200 millió forintot. Termékeik 93 százalékát exportálják, elsősorban az EU tagállamaiba.