Emma napja van. | 2024.04.19

Az amerikai külügyminiszter Hollywoodban egyeztetett a terrorizmus elleni küzdelemben való filmes részvételről 

2016-02-17 19:10:00

 John Kerry külügyminiszter az amerikai filmipar fővárosában, Hollywoodban arról egyeztetett a legnagyobb filmstúdiók vezetőivel, hogy a filmesek hogyan vehetnének részt az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben.  

    John Kerry a Universal Stúdió székházában a legnagyobb hollywoodi stúdiók vezetőivel tanácskozott. Erről ő maga tett közzé információkat mikroblogjában.       A jelentős filmgyártók közül jelen voltak a Universal mellett a Warner Brothers, a Dreamworks, a 20th Century Fox, a Walt Disney és az NBC vezetői. A Universal elnöke szervezte találkozón ugyan szó esett a filmek és a televíziós showműsorok globális forgalmazásának kérdéseiről, az egyeztetés igazi, politikai jelentőségét az adta, hogy Kerry felvetette: a filmipar a maga eszközeivel részt vehetne az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemben - mondta el az egyik jelenlévő a Variety online filmes magazinnak.
    Az amerikai külügyminiszter és a filmes vezetők arról "ötleteltek", hogyan lehetne bevonni a küzdelembe az Iszlám Állam által fenyegetett térségekben élőket oly módon, hogy ők is mondják el történeteiket. Ezzel ugyanis - a résztvevők reményei szerint - talán ellensúlyozni lehetne a terrorszervezet által terjesztett narratívákat - tette hozzá. 
    Hollywood és a (mindenkori) amerikai kormányzat együttműködése nem újdonság. Kathryn Bigelow 2012-ben készült filmje, a Zero Dark Thirty - A Bin Laden-hajsza például a Fehér Házzal, a védelmi minisztériummal és a CIA-vel együttműködésben készült, az adatokat, tényeket az illetékes amerikai hatóságok adták meg a rendezőnőnek. A Központi Hírszerző Ügynökséggel (CIA) történt együttműködése miatt a hírszerzésnél még vizsgálat is indult. Seymour Hersh, az amerikai oknyomozó újságírás legtekintélyesebb alakja például azt írta az ellentmondásos és vitákat kiváltó filmről, hogy "előbb kapjuk meg a történelem mítoszát, mint magukat a történelmi tényeket".