Auguszta napja van. | 2024.03.29

Palkovics: okafogyottá vált a pedagógustüntetés

2016-02-13 12:36:00

Okafogyottá vált a szombati, pedagógusok sztrájkbizottsága által szervezett fővárosi tüntetés, nincs olyan, a szakszervezetek által felvetett kérdés, amelyről a köznevelési kerekasztalon, illetve külön egyeztetésen ne tárgyaltak volna - jelentette ki az oktatási államtitkár szombaton. 
Palkovics László budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a felvetett problémák jelentős részével foglalkozni kell, ezért hozták létre a kerekasztalt. Ízlés kérdése, hogy valaki tárgyalni szeretni vagy inkább tüntet - jegyezte meg. 
    Szerinte szakmai egyeztetéseket kell folytatni, és a politikát nem célszerű bevinni az iskolákba. 
    Szólt arról is, hogy mintegy négyórás egyeztetést folytatott a tiltakozást elindító miskolci Herman Ottó Gimnázium tanári karával. Kérdésre az esetleges pártpolitikai háttérről vagy motivációról azt mondta: ami a szakmai egyeztetéseken elhangzott, az szakmai típusú ügy volt. 
    Az oktatási államtitkár felidézte a köznevelési kerekasztal eheti ülését és kitért arra, hogy a tárgyalásokon nem volt olyan ügy, amit ne érintettek volna, nem volt tabutéma. Mindenről tárgyaltak, mindenről tárgyalni fognak és megoldást fognak találni - ígérte Palkovics László.
    Megerősítette, hogy továbbra is várják a kerekasztalra azokat, akik meghívást kaptak. Hozzátette: az elmúlt hetekben mindenkivel tárgyaltak, a sztrájkbizottsági formák között a Pedagógusok Szakszervezetével, a kerekasztalon a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetével. Nyitottak a további tárgyalásra velük is - hangsúlyozta. 
    Jelezte azt is, hogy a köznevelési kerekasztal következő ülése két hét múlva lesz, és azt kibővítik az OECD oktatási igazgatósága szakértőivel. 
    Közlése szerint ez alatt a két hét alatt üléseznek a szakértői munkacsoportok és szeretnének megoldást találni a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) működési, finanszírozási problémáira, valamint elkezdik a szervezeti átalakítását is.
    Fontos célként jelölte meg ezzel összefüggésben, hogy közelebb hozzák az iskolákhoz a döntéshozatali folyamatokat. 
    Úgy fogalmazott: a Klik szervezete túlcentralizált, és a tankerületek szintje beépült az iskolák és a döntéshozatal közé. Ezt a túlcentralizált szervezetet át kell alakítani - hangsúlyozta. Hozzátette: a szervezeti átalakítással reményei szerint a működési anomáliákra is megoldást találnak. 
    Jelezte: módosítják, illetve már részben módosították a pedagógusok minősítési és értékelési rendszerét. Kiemelte a tanulók terhelésének a csökkentését, ennek a témának előre hozták és elkezdik a tartalmi áttekintést. Ebből levezethető lesz majd a tanárok munkaterhelése is - tette hozzá. 
    Igyekeznek megoldást találni arra is, hogy miután távol került a fenntartó az iskoláktól, kommunikációs problémák is felmerültek - említett egy másik területet.
    Kitért arra is, hogy az Országgyűlés kulturális bizottságának ülésén felmerült, hogy a kerekasztalt bővítsék ki pártokkal, ezt azonban tartja jó ötletnek. A politizálás terepe a parlament, a szakmai ügyeké pedig a kerekasztal - jelentette ki Palkovics László.