Emma napja van. | 2024.04.19

Szakértők: a magyar tőzsde a nyugat-európaiakkal együtt lélegzett fel 

2016-02-12 18:35:00

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,26 pontos, 0,75 százalékos emelkedéssel, 22 705,29 ponton zárt pénteken.    

    A részvénypiac forgalma 7,247 milliárd forint volt, a vezető részvények, a Mol-papír kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
    Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. igazgatója az MTI-nek elmondta: a kedvező nemzetközi hangulat miatt a BUX is erősödött a nyugat-európai tőzsdeindexekkel együtt. A magyar tőzsde árai ugyanakkor kisebb mértékben emelkedtek, mint a centrális nyugat-európai piacokéi.
    A szakértő szerint a befektetők jól fogadták mind a nyugat-európai - német, olasz -, mind pedig a közép-európai - magyar, lengyel, szlovák - kedvező GDP-adatokat, valamint az amerikai jó makroadatokat is.
    Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1 aktuális csatornán arról beszélt, hogy egyre több ország szorgalmazza - legutóbb az Egyesült Arab Emírségek energiaügyi minisztere - az olajkitermelés korlátozását. A hírnek, hogy az Egyesült Arab Emírségek beállt ebbe a sorba, pozitív hatása volt a részvénypiacok forgalmára. A kedvező hangulat érződött a forinton és a környező országok devizáin is, amelyek erősödtek.
    A Mol 50 forinttal, 0,37 százalékkal 13 505 forintra csökkent, 763,4 millió forintos forgalomban.
    Az OTP-részvények ára 90 forinttal, 1,57 százalékkal 5840 forintra erősödött, forgalmuk 3,2 milliárd forintot tett ki.
    A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 387 forint, forgalma 439,1 millió forint volt.
    A Richter-papírok árfolyama 63 forinttal, 1,27 százalékkal 5026 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.
    A BUMIX 1635,41 ponton zárt pénteken, ez 0,24 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó