Auguszta napja van. | 2024.03.29

Felfüggesztették az adócsalás gyanúja miatt lemondott francia költségvetési miniszter perét

2016-02-10 11:52:30

Felfüggesztették Jérome Cahuzac, az adócsalás elleni küzdelemért felelős volt francia költségvetési miniszter perét, amelyben a volt kormánytagot korábbi svájci és szingapúri bankszámlái miatt adócsalással vádolják - közölte szerdán a párizsi büntetőbíróság. A per szeptember 5-én kezdődik újra.

    A baloldal egykoron egyik legnépszerűbb politikusának pere - aki három évvel ezelőtti lemondása óta a nyilvánosságtól teljesen visszavonultan él - hétfőn kezdődött, de miután az adóhatóság is indított ellene eljárást, a védelem szerint az igazságszolgáltatás nem vonhatja felelősségre ugyanazon ok miatt. Az ügyvédek az alkotmánytanácshoz fordulnak a kérdés tisztázása érdekében, ezért a bíróság úgy ítélte meg, hogy a semmítőszék és az alkotmánytanács válaszának megérkezéséig elhalasztja a pert.
    Jérome Cahuzac ügyvédjei hétfőn arra emlékeztettek, hogy a volt miniszter rendezte adótartozását több mint 2,3 millió eurós összegben, amelyből 500 ezer euró büntetés volt. Az ügyvédek szerint ezért az emberi jogok európai egyezményével ellentétes és szabálytalan újabb eljárást indítani ugyanazon ügyben Cahuzac ellen.
    A volt költségvetési miniszter 2013 márciusában mondott le, miután a Mediapart tényfeltáró internetes újság leleplezte, hogy éveken át titkos svájci bankszámlával rendelkezett. Az adócsalás ellen felelős miniszter négy hónapon át cáfolta, hogy valaha is külföldi bankszámlája lett volna, de az oknyomozó portál közzétett egy 2000-ben készült felvételt egy telefonbeszélgetésről, amelyben Cahuzac állítólag a titkos számláról beszél. Miután az ügyészség megállapította, hogy a hangfelvételen a miniszter hangja hallható, eljárást indított az ügyben, amely Francois Hollande államfő 2012-ben kezdődött mandátumának eddigi legjelentősebb politikai botránya volt.
    A vádhatóság szerint a volt miniszter 2001 elején, néhány nappal azelőtt zárta be az adóhatóságnál nem bejelentett számláját a genfi UBS banknál, hogy a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának elnöke lett. A számláról a mintegy 600 ezer euró körüli összeget Cahuzac akkor Szingapúrba helyezte át. Az adóhivatal elől elrejtett pénz Jérome Cahuzac orvosi tevékenységéből származott, a volt miniszter ugyanis eredetileg plasztikai sebész, és gyógyszergyárak tanácsadójaként is volt jövedelme.
    A botrányt követően jött létre az az új hatóság, amely az illetékes állami szervek segítségével és az érintettek meghallgatásával ellenőrzi le a mintegy kilencezer közéleti személyiség kézzel kitöltött vagyonnyilatkozatait, s kéri a dokumentumok korrigálására azokat, akik jóhiszeműen tévedtek, illetve tesz feljelentést a feltételezett csalók ellen. Már több visszaélést sikerült leleplezni, köztük egy államtitkár ügyét, aki késve fizette be az adóját és ezért kénytelen volt a kormányból távozni, 13 esetben pedig bírósági eljárás is indult pontatlan adóbevallás vagy hazugság miatt.