Gedeon napja van. | 2024.03.28

Lázár János: a lényeg az, hogy az állam jól helyezze ki az uniós forrásokat

2016-02-09 07:11:03

Lázár János szerint nem az a lényeg a mostani uniós költségvetési ciklusban, hogy az állam kihelyezze az uniós forrásokat, hanem az, hogy jól helyezze ki azokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezt hétfőn Budapesten, egy szakmai egyeztetést megelőzően jelentette ki. 

    A rendezvényen a különféle szakmai - kereskedelmi és ipari,  gazdasági, agrár- és vidékfejlesztési - szervezetek, valamint a vállalkozókat és a munkáltatókat tömörítő, továbbá önkormányzati és településfejlesztési érdekképviseletek vezetőivel egyeztettek a kormány képviselői a 2007-2013 közötti európai uniós fejlesztési időszak zárásáról, tapasztalatairól, valamint a 2014-2020-as programozási időszak feladatairól.
    Lázár János kifejtette: Magyarország nagy sikert elkönyvelve tudta lezárni az első fejlesztési időszakot. Az ország 106 százalékos lehívási aránnyal zárta a 2007-2013-as uniós költségvetési ciklust. Lengyelország valamivel 100 százalék fölött teljesített, Szlovákia 80-90 százalék közötti, és Csehország is hasonló lehívási arányt ért el, eközben Románia 70 százaléknál kevesebb pénzügyi lehetőséggel élt. Magyarország tehát a V4 államok között a legjobb eredménnyel, és az EU kohéziós országai között az egyik legjobb eredménnyel fejezte be a mögöttünk hagyott fejlesztési ciklust - emelte ki.
    Rámutatott: ezt nem tudták volna megvalósítani, ha a társadalmi szereplők nem támogatják a kormányt, és nem kényszerítik arra, hogy 2012-2013-ban váltson modellt, elsősorban a bürokrácia csökkentése, a gyorsabb kifizetések érdekében. Ez a kényszer a gazdaság szereplőitől, az önkormányzat világából jött,  hogy teljesen más rendszerben osszák fel az uniós pénzeket - jelezte a miniszter. 
    Lázár János elmondása szerint három hónappal ezelőtt új típusú munka kezdődött el, amelyben az uniós pénzek elosztását  szolgáltatásnak tekinti a kormány. Nem a kormánynak, hanem az uniós pénzek címzettjeinek kell elégedettnek lenniük - szögezte le. 
    "Hiába írunk ki önkormányzatok számára, gazdasági vállalkozások és társadalmi szereplők számára forrásokat, ha ők nem elégedettek a kiírt forrásokkal, vagy a felhasználás módjával és menetével" - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. 
    Kiemelte: ezért akarják az egyeztető mechanizmust  létrehozni, és már második alkalommal azért találkoztak a résztvevőkkel, hogy folyamatosan érdemi visszajelzéseket kapjon a kormány arról, hogy áll az uniós pénzek kiírása, felhasználása.
    Az is fontos visszajelzés lesz, hogy a kormány hogyan tudja egy új rendszerben, 30-50 százalékos előleggel minél hamarabb forráshoz juttatni a vállalkozókat, a pályázatok nyerteseit - mondta a miniszter.
    A 2016-os év legnagyobb újítása az előleg biztosítása, akár már a támogatási szerződés megkötésekor - emelte ki. A miniszter szerint továbbá 700 milliárd forint visszatérítendő támogatást már az idén ki kellene osztani, vagy legalább elindítani. 
    A kormány célja, hogy 2018-2019-re nagy lendületet adjon az európai uniós forrásokkal a magyar gazdaságnak - mondta.
    Lázár János rámutatott: a kormány letett néhány sarokkövet  a folyamatban. Ezek között említette, hogy 2017. július 1-jéig az összes pályázatot szeretnék megjelentetni. 3700 milliárd forintról szóló pályázat már megjelent, hamarosan további 2900 milliárd forintról is megjelennek a felhívások, az idei évben már érdemi előrelépést lehet tapasztalni. A kormány azt tervezi, hogy 2018 második felében, illetve 2019 elejére ki is fizeti ezeket az uniós pénzeket. 
    Kitért arra, hogy folyamatos monitoringra is szükség van a rendszerben, amit nemcsak az ipar és kereskedelem szereplőivel, hanem például a történelmi egyházakkal együtt valósítanak meg a társadalmi felelősségvállalási programok keretében.