Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bocskai emlékverseny - Négy magyar döntős - FRISSÍTETT (új: a további döntősök)

2016-02-06 09:08:00

Négy magyar ökölvívó jutott döntőbe pénteken a 60. Bocskai István nemzetközi emlékversenyen, Debrecenben.

    A pénteken kötelek közé lépő hét hazai bokszoló közül a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes Varga Miklós, a 2010-ben Eb-győztes Bacskai Balázs, valamint Sávoly Gergő vette sikerrel az elődöntőt, míg Nyéki Georgián ellenfele, a 2011-ben Eb-aranyérmes török Fatih Keles a második menetben sérülés miatt feladta a mérkőzést.
    Varga - a szövetség beszámolója szerint - "adok-kapok" összecsapáson erőteljes harmadik menetével kerekedett horvát riválisa fölé, Bacskai grúz bokszolón jutott túl kemény csatában, Sávoly pedig marokkói öklözőt győzött le úgy, hogy többet és pontosabbat ütött ellenfelénél.
    A tavalyi Eb-n bronzérmes Csóka Nándor nem bírt a 2014-es Ázsia Játékok győztesével, a kazah Iliasz Szulejmanovval, akárcsak az Európa-bajnoki bronzérmes, olimpiai és világbajnoki negyeddöntős Harcsa Zoltán a tavalyelőtt Európa-bajnok francia ellenfelével. Ugyancsak az elődöntőben fejezte be szereplését Nagy Bence, akit holland bokszoló győzött le.
    
    A magyar érdekeltségű elődöntők:
    52 kg:
Iliasz Szulejmanov (kazah)-Csóka Nándor 3-0
    60 kg: 
Varga Miklós-Stipan Prtenjaca (horvát) 2-1
    64 kg:
Nyéki Georgián-Fatih Keles (török) - a török öklöző a második menetben sérülés miatt feladta a mérkőzést
    69 kg:
Bacskai Balázs-Gela Abasz Hidze (grúz) 3-0
    75 kg:
Christian Mbilli Assomo Halier (francia)-Harcsa Zoltán 3-0
    91 kg:
Sávoly Gergő-Abdelzsair Abuhamda (marokkói) 3-0
Roy Korving (holland)-Nagy Bence 3-0

    Az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban zajló viadalon négy kontinens képviseletében 28 ország 140 öklözője - köztük két világbajnok és hét Európa-bajnok - indult. Három súlycsoportban - 60, 64 és 69 kg - a nevezők magas száma miatt két verseny zajlik, ezért szombaton két-két bajnokot hirdetnek.
    A döntőkbe a magyarok mellett a britek és a kazahok jutottak be négy ökölvívóval. Mellettük három-három azeri és francia, két török, egy-egy spanyol, grúz, moldovai, német, holland és horvát lép majd a szorítóba szombaton a 15 órakor kezdődő programban.