Andrea napja van. | 2024.04.18

A Dunaújvárosi Főiskola egyetemmé válását ünnepelték pénteken

2016-02-06 08:02:00

 A Dunaújvárosi Főiskola egyetemmé válását ünnepelték pénteken, miután az intézmény 2016. január 1-jétől alkalmazott tudományok egyetemeként, Dunaújvárosi Egyetemként (DUE) működik tovább.

    Solti Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának az intézményirányítási és finanszírozási rendszer kialakításáért felelős miniszteri biztosa beszédében elmondta: az egyetem vezetősége, oktatói és hallgatói megérezték, hogyan kell a sikert megközelíteni, ez is kellett ahhoz, hogy a Dunaújvárosi Főiskola egyetemmé válhasson. 
    Úgy vélte, az állandó változásokra figyelve, azokra mindig jól reagálva fejlődött a főiskola, és ennek eredményeként válhatott egyetemmé.
    Mint mondta, az út egyik fontos állomása ez, de a kihívások folytatódnak, hiszen most már az egyetemek között versenyez a DUE hazai és nemzetközi szinten is. 
    Cserna Gábor,  Dunaújváros kormánypárti polgármestere emlékeztetett arra, hogy a 2000-es évek elején Dorkota Lajos országgyűlési képviselővel együtt sokat dolgozott azért, hogy a főiskola leválhasson a Miskolci Egyetemről és önálló legyen. 
    Az elmúlt években sokat dolgoztak azért, hogy megmaradhasson az intézmény, ma pedig önálló egyetem működik a városban - idézte fel.
    Hangsúlyozta, hogy a városnak elvárásai vannak a DUE felé: az oktatási és kutatási tevékenység mellett megkérdőjelezhetetlenül hozzá kell járulnia a térség gazdasági fejlődéséhez, a helyi kkv-k megerősödéséhez.
    András István rektor kiemelte: igyekeznek kellő szerénységgel és ambícióval dolgozni a jövőben. Örömének adott hangot, hogy a szombati diplomaosztó ünnepségen adják át az első olyan oklevelet, amelyen már az egyetem neve szerepel.
    Jelezte, hogy a hagyományos kutatási portfóliójuk mellett új irányokat keresnek, mint a zöld egyetem, az elektromobilitás vagy a kkv-k felé nyitás. Létrehozzák a Kooperatív Innovációs és Képző Központot, így a partnercégek belelátnak a tantervekbe, és cserébe az üzleti gondolkodást "elviszik" az egyetemre, valamint megalakul az Integrált Szakképzési Központ, amely egyfajta hallgatói életpályamodellt kínál, és a szeptember óta működő Bánki Donát Szakközépiskola és Gimnázium képzését közelíteni kívánják az egyeteméhez.
    A Dunaújváros Egyetem elődjét 1953-ban alapították Kerpely Antal Kohászati Technikum néven. Később viselte a Felsőfokú Kohóipari Technikum (FKT) nevet. 1969-től 1990-ig a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó- és Fémipari Főiskolai Kara (NME KFFK), majd a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara (ME DFK) működött a városban.
    Az önálló Dunaújvárosi Főiskola 2000-2015 között létezett, majd 2016. január 1-től lett Dunaújvárosi Egyetem, miután teljesítette az ehhez szükséges feltételeket.