Auguszta napja van. | 2024.03.29

Az ukrán miniszterelnök bizalmatlansági indítványt kért kormányával szemben a parlamenttől

2016-02-05 11:02:40

 

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök arra kérte pénteken a kijevi parlament tagjait, hogy nyújtsanak be bizalmatlansági indítványt a kormány ellen, ha nem elégedettek munkájával.

 

    "Ukrajnában valódi parlamenti-elnöki hatalom van. Önöknek alkotmányos joga van arra, hogy bizalmatlansági indítványt nyújtsanak be a kormány ellen. Éljenek ezzel a jogukkal, bocsássák szavazásra a kérdést. Ha pedig elegendő szavazatot kap az indítvány, készek vagyunk becsülettel és büszkeséggel átadni helyünket új kormánytagoknak" - mondta a törvényhozás ülésén a miniszterelnök.
    Ukrajnában a jelenlegi szabályok szerint a parlamentnek kell jóváhagynia a kormány, illetve egyes miniszterek kinevezését és távozását posztjukról.
    A parlament és a kormány közötti mostani válságot Ukrajnában az robbantotta ki, hogy Ajvarasz Abromavicsusz gazdasági miniszter szerdán bejelentette lemondási szándékát. Döntését sajtótájékoztatón jelentette be, és azzal indokolta, hogy a Petro Porosenko államfő mögött álló parlamenti frakcióból nyomást gyakoroltak rá kétes személyek kinevezése érdekében a tárcánál, illetve állami vállalatok vezetésében, továbbá gátolták a reformokat. Az államfő megpróbálta maradásra bírni a nyugati országok bizalmát is élvező - litván származású - reformer minisztert, de ő a kormányülésen bejelentette, hogy továbbra sem áll el távozási szándékától.
    Ukrán sajtóértesülések szerint az államfő mögötti frakcióban többen "saját embereikre" szeretnék lecserélni a kormány jelenlegi tagjait. Jacenyuk a pénteki parlamenti ülésen leszögezte, hogy kormánya és pártja, a Népi Front frakciója "megvédi" a gazdasági minisztert minden ellene irányuló törvénytelenségtől.
    Volodimir Hrojszman házelnök viszont leszögezte: nem hagyja, hogy a kormány mindenért a parlament képviselőit hibáztassa. Ezt arra a kormányzati bírálatra válaszolta, amely szerint a parlament nem támogatja a kormány kezdeményezéseit. A házelnök szavai szerint több kormányjavaslatot azért utasított el a törvényhozás, mert kidolgozatlanul került eléjük.
    Három miniszter, akik szintén lemondásukat fontolgatták, a csütörtöki, késő estébe nyúló kormányülésen meggondolták magukat. A grúz származású Olekszandr Kvitasvili egészségügyi miniszter kijelentette: azért marad a kormányban, hogy folytassa az általa megkezdett reformokat. Olekszij Pavlenko agrárminiszter, akit az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegély (Szamopomics) nevű párt delegált a kormányba, szintén visszamondta lemondását. A tárcavezető megengedhetetlennek nevezte a politikai nyomásgyakorlást a kormány tagjaira. Jurij Sztec tájékoztatási miniszter szintén bejelentette lemondásának visszavonását, és teljes átláthatóságot szorgalmazott a politikai életben. Követelte, hogy az összes hatalmi szerv ülései legyenek nyilvánosak, rögzítsék a végrehajtási hatalomhoz tartozók telefonbeszélgetéseit és találkozóit a politikai erők és az üzleti szféra képviselőivel.
    Andrij Pivovarszkij infrastrukturális miniszter is benyújtotta lemondását. Döntése visszavonásának feltételéül egyebek között azt szabta, hogy ne akadályozzák a megkezdett reformokat, főként az állami beszerzések rendjének átalakítását.