Auguszta napja van. | 2024.03.29

NGM: az idén is folytatódik az ipari növekedés

2016-02-05 08:54:16

 

A tavalyi évhez hasonlóan, várhatóan 2016-ban is 7,5-8 százalékkal bővül az ipari termelés - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken az M1 csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait elemezve.

 

    A KSH pénteken közölte, hogy tavaly decemberben az ipari termelés volumene 9,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2015-ben a termelés 7,5 százalékkal volt magasabb, mint 2014-ben.
    Lenner Áron Márk szerint amennyiben az ipar ezt az éves növekedési ütemet tartani tudja, sikerült elérni a kormány által kitűzött célt, miszerint 2020-ra 30 százalékra emelkedjen az ipari termelés részaránya a magyar GDP-ben. 
    Az ipar jelenleg a bruttó hazai termék 24 százalékát adja. A helyettes államtitkár kiemelte: a részarány emelése azért is fontos, mert azok az országok tudták átvészelni sokkal kisebb károkkal a gazdasági válságot, ahol tényleges termelői tevékenység folyt és nem csak a szolgáltatási szektor jelentett bevételt az ország számára.
    Az NGM elemzői szerint továbbra is a járműipar és annak teljes beszállítói lánca húzza az ipart, ehhez zárkózott fel decemberben az elektronikai- és a fémipar - közölte Lenner Áron Márk.