Rudolf napja van. | 2024.04.17

Ukrajnában 192-re nőtt az influenzajárvány halálos áldozatainak száma

2016-02-04 16:34:12

Ukrajnában már 192-en haltak meg influenzafertőzés következtében, köztük három, 17 évesnél fiatalabb gyermek és egy terhes nő - közölte csütörtökön az ukrán egészségügyi minisztérium.
 A tömeges fertőzések kezdete, azaz tavaly szeptember 28. és február 2. között több mint 3,2 millió beteget jegyeztek fel, az ország 8,3 százalékát betegítette meg influenza- vagy más, légúti megbetegedést okozó vírus. A betegek többsége, csaknem 63 százaléka 17 évesnél fiatalabb volt.
     A megbetegedések aránya Kijevben, illetve a főváros megyéjében a legmagasabb, a lakosság 11,9, illetve 14,1 százaléka. A legalacsonyabb az arány Kárpátalján (5,2 százalék) és a kelet-ukrajnai Harkiv megyében (3,6 százalék).
    Az elmúlt egy nap alatt több mint 65 ezren betegedtek meg vírusfertőzésben. 
    A legtöbb haláleset a dél-ukrajnai Odessza megyében volt, ahol 34-en haltak bele a fertőzésbe, Kijevben eddig 11-en. A minisztérium adatai alapján mindössze egyharmaduk fordult időben orvoshoz, és egy sem volt közülük beoltva influenza ellen. 
    Ukrajnában rendkívül alacsony a védőoltást kérők száma. A fertőzés terjedésének kezdete óta kevesebb mint 125 ezren kértek védőoltást, ami a lakosság csupán 0,32 százaléka, közülük 21 százalék 17 évesnél fiatalabb. 
    Eközben a kijevi városvezetés egészségügyi részlegének csütörtöki jelentése alapján az ukrán fővárosban valamelyest csökkenni látszik a megbetegedések száma. Szerdán összesen csaknem ötezer influenzás, illetve más légúti fertőzés okozta betegségben szenvedőt jegyeztek fel, ami 700-zal kevesebb az előző napihoz képest. Csökkent azok száma is, akik kórházi kezelésre szorulnak: szerdán összesen 119, légúti megbetegedésben szenvedőt szállítottak kórházba, közülük 40 az influenzavírussal fertőzött. Összesen 270 beteget ápolnak jelenleg kórházban influenzafertőzés miatt, közülük 28 állapota súlyos.