Emma napja van. | 2024.04.19

Szijjártó: Magyarország és Horvátország érdeke a stratégiai együttműködés

2016-02-02 14:44:59

 

Magyarország és Horvátország érdeke nem az ellenségeskedés, hanem a barátság és a stratégiai együttműködés, ahogyan az korábban is jellemző volt a kapcsolataikra - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután horvát kollégájával egyeztetett kedden, Budapesten.

 

    A tárcavezető kiemelte: a magyar-horvát kapcsolatok soha nem voltak olyan rosszak, mint most, ezért most a két kormánynak azt a nagy feladatot kell végrehajtani, hogy erről a mélypontról kimozdítsák a kétoldalú kapcsolatokat.
    Szijjártó Péter kijelentette: őszinte tárgyaláson vannak túl, és a kétoldalú kapcsolatok jelenlegi helyzetében kifejezetten komoly szükség van az őszinteségre. Az elmúlt hónapokban több méltatlan támadás érte Magyarországot az előző horvát kormány részéről, de tisztában vannak azzal, hogy mindehhez a jelenlegi horvát kormánynak semmi köze - mutatott rá. Úgy vélte, mivel azonban ezek a támadások és vádaskodások méltatlanok és elfogadhatatlanok voltak, nem tudnak úgy tenni, mintha nem történtek volna meg.
    A miniszter közölte: rendezési tervet állítanak össze a nyitott kérdések megoldására. A fontos ügyek között említette a két ország közötti vasúti közlekedés helyreállítását, a Szarajevó-Eszék-Budapest autópálya megépítését, a horvát LNG-terminál kérdését, valamint a Mol-INA ügyet.
    Szijjártó Péter az LNG-terminállal kapcsolatban kifejtette: minden eddiginél kisebb a jelentősége, hogy mikor építi meg Horvátország a terminált, mivel az Európai Bizottság támogatásával egy másik, a romániai irány került előtérbe a diverzifikáció szempontjából. A Mol-INA ügyről pedig azt mondta: nagy segítség, hogy értelmesen és kulturáltan tudnak beszélni egymással, mert a jó párbeszéd hiánya beárnyékolja az államközi kapcsolatokat. Magyarország azt várja, hogy olyan üzleti és jogi környezet jöjjön létre, amelyben a Mol felelős befektetőként tudja működtetni az INA-t, a két vállalat eredményes együttműködése pedig mindkét ország érdeke - magyarázta. Megjegyezte: új típusú kommunikációra van szükség az ügyben, és nem a médián keresztül kell üzengetniük egymásnak.
    A miniszter arra is kitért, hogy a tavalyi év első 11 hónapjában 22 százalékkal nőtt a két ország közötti kereskedelmi forgalom az előző évi adatokhoz képest, és 2015-ben minden idők legmagasabb kereskedelmi forgalmát érték el. Hogy ez a folyamat ne álljon meg, az Eximbank 185 millió eurós hitelkeretet nyit a magyar-horvát vállalatközi együttműködés fejlesztésére.
    Szijjártó Péter a migrációs válsággal kapcsolatban közölte: Európa jelenleg védtelen, a déli-délkeleti szomszédságából érkező áradatot nem tudja megállítani, kontrollálni, ezért erős déli védvonalra van szükség, ha kell, bolgár-macedón védvonalat kell kiépíteni, különben nő a terrorfenyegetettség, és romlik a közbiztonság Európában.
    A tárcavezető gratulált a HDZ vezette új horvát kormány megalakításához, mint mondta, Magyarország nagy várakozással tekint az új kormány tevékenysége elé, amellyel az együttműködés vélhetően könnyebb lesz, mint néhány hete-hónapja az elődjével volt.
    Miro Kovac horvát külügyminiszter hangsúlyozta: Horvátország és Magyarország két baráti ország, barátságuk erős és hosszú múltra tekint vissza, és ennek szellemében állnak hozzá a nyitott kérdések megoldásához.
    Mint mondta, tárgyalt a magyarországi horvát kisebbség képviselőjével is, aki biztosította, hogy elégedettek azzal, ahogyan a magyar állam gondoskodik róluk. Horvátország is igyekszik jól gondoskodni a kisebbségekről - tette hozzá.
    Miro Kovac kiemelte: Horvátország intenzív együttműködést akar kialakítani Magyarországgal és a visegrádi négyekkel. A jelenlegi horvát kormány a jövőre összpontosít, fejleszteni akarja az együttműködést Magyarországgal, de nem kerüli meg a problémákat - fogalmazott. Hozzáfűzte: fontos a kommunikáció, hogy a jó szomszédság szellemében oldják meg a felmerülő gondokat.
    Közölte: készek a szükséges egyeztetésekre a migránshullám esetében is. A kulcsszó a koordináció, és hosszú távon csak uniós szinten lehetséges a megoldás minden tagállam bevonásával - vélekedett.
    A horvát külügyminiszter sürgette a három magyar-horvát vegyes bizottság tevékenységének folytatását és felvetette egy esetleges magyar-horvát együttes kormányülés megrendezését is.
    Szijjártó Péter egy az uniós reformcsomaggal kapcsolatos kérdésre elmondta: nem ismeri Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke levelének tartalmát, de a szociális ellátórendszerek tekintetében mindig megértéssel fogadják, ha egy ország véget akar vetni a visszaéléseknek, viszont nem értenek egyet olyan megoldással, amely bárkit diszkriminatívan érintene.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó