Emma napja van. | 2024.04.19

Lengyelországban embercsempész bandát lepleztek le

2016-02-02 14:44:18

 

Embercsempészet miatt indított eljárást a lengyel ügyészség egy lengyel-szíriai házaspár, valamint az általuk alkalmazott lengyel sofőrök ellen - közölte keddi sajtóértekezletén a katowicei fellebviteli ügyészség.

 

    Az eljárást több hónapos nyomozás előzte meg, melynek eredményeként őrizetbe vettek egy Krakkóban élő szíriai állampolgárt és lengyel feleségét azzal a gyanúval, hogy 2014 második felében bűnbandát szerveztek, mely a balkáni útvonalon Európába érkező migránsok szállításával foglalkozott.
    Előzetes megállapítások szerint a házaspár 500-750 euró fejében mindenekelőtt szíriai és iraki migránsokat juttatott Lengyelország területére, többek között egy krakkói szállásra. Verbuválási helyük egy ausztriai muzulmán művelődési központ környéke volt. A migránsokat főleg Németországba, Hollandiába, Dániába és Svédországba vitték tovább.
    A banda irányítói - akik a bűncsoport szervezése miatt 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők - nem ismerték be tetteiket, a sofőrök viszont igen. A csoport az eddigi adatok szerint 97, arab országokból származó személyt csempészett tovább.
    A német, szlovák, osztrák és magyar hatóságokkal együttműködő lengyel nyomozók szerint a le nem zárt ügy csak a jéghegy csúcsa.
    Lengyelországban eddig nem számoltak be embercsempész bandák felderítéséről. Tavaly októberben a lengyel határőrség 26 személy őrizetbe vételéről tájékoztatott, akik főleg az Európába már megérkezett pákisztáni állampolgárok tartózkodásának legalizásával, hamis személyazonossági okmányok kiállításával foglalkoztak. Az akciót a lengyel és a spanyol hatóságok egymással együttműködve hajtották végre.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó