Auguszta napja van. | 2024.03.29

A szerb költségvetési hiány csökkent, az államadósság viszont nőtt 2015-ben

2016-02-01 13:08:30

 

A vártnál alacsonyabb volt a 2015-ös szerb költségvetési hiány, és a bruttó hazai termék (GDP) 3,7 százalékát tette ki, az államadósság viszont egy év alatt kétmilliárd euróval nőtt, így most a GDP 75,5 százalékára rúg - közölte becsléseit a szerb pénzügyminisztérium hétfőn.

 

    A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött, egymilliárd euróról szóló hitelmegállapodás részeként Szerbia vállalta, hogy csökkenti a költségvetési hiányt és az államadósságot. A büdzsét illetően azonban a megállapodásban foglaltaknál jobban teljesített 2015-ben. Az IMF először 5,8 százalékos, majd 4,1 százalékos GDP-arányos hiányt tervezett Szerbiának. 
    A pénzügyminisztérium tájékoztatása szerint az eredményekhez a jobb makrogazdasági környezet, a feketegazdaság elleni küzdelem, valamint az adóbefizetések növekedése járult hozzá. 
    A költségvetési hiány 2014-ben a GDP 7 százaléka volt. 
    Nőtt ugyanakkor a szerb államadósság: míg 2014 végén a GDP 70,4 százalékát tette ki, egy évvel később már a bruttó hazai termék 75,5 százaléka volt. 2000 végén, Slobodan Milosevic szerb elnök diktatórikus hatalmának megdöntésekor a szerb államadósság a GDP 201,2 százalékára rúgott, nyolc évvel később viszont már csak a 28,3 százaléka volt. 
    A szerbiai törvények szerint az államadósság aránya a GDP legfeljebb 45 százalékát érheti el.
    A központi statisztikai hivatal hétfőn közölt becslései szerint a GDP 1,3 százalékkal nőtt a tavalyi év negyedik negyedében az előző évhez képest. A bruttó hazai termék a harmadik negyedévben az előző évhez képest 2,2 százalékkal nőtt, míg a második negyedévben 1 százalékos növekedést tudott felmutatni Szerbia.