Auguszta napja van. | 2024.03.29

Októberben tarthatnak népszavazást az új alkotmányról Törökországban lapértesülés szerint

2016-01-26 12:47:00

 Októberre tervezi a török kormány az új alkotmányról szóló népszavazást - írta keddi számában a Star című kormánypárti török napilap.

    A leendő alaptörvény előkészítésére létrehozott tizenkét fős bizottsághoz mind a négy parlamenti párt csatlakozott - számolt be róla az újság. A Dogan török hírügynökség már korábban közölte, hogy a munkát Ismail Kahraman, a parlament elnöke felügyeli.
    A bizottság első lépésként működési elveit és munkamenetét határozza meg.
    A Star azt is megemlítette, hogy az államfői hivatal civil szervezetek segítségével népszerűsíti majd a lakosság körében a bevezetni szándékozott elnöki rendszer részleteit.
    Recep Tayyip Erdogan köztársasági elnök és az általa 2001-ben alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) nagyobb politikai hatalommal ruházná fel az államfői tisztséget. Az ellenzéki erők azonban inkább a kisebbségi jogok és a demokratikus szabadságjogok fejlesztését helyeznék előtérbe.
    A lap értesülései szerint a hatalmon lévő AKP arra az esetre is dolgoz ki tervet, ha a négy párt nem jut egyetértésre. A parlamenti bizottsággal párhuzamosan az államfői hivatal létrehoz egy gazdasági szakértőkből, civil szervezetekből és agytrösztökből álló csoportot is, amely megfogalmazza elvárásait a leendő alkotmánnyal kapcsolatban.
    A három nagy ellenzéki pártot Ismail Kahraman január elején kérte meg arra, hogy vegyen részt az alaptörvényt előkészítő bizottság munkájában.
    Ugyan az új alaptörvény pontos tartalmáról viták folynak, annak átalakítását illetően az AKP széles pártközi támogatást élvez. A hatályban lévő alkotmányt még 1982-ben, a katonai puccsok idején fogadták el.